Megkezdődtek Genfben a német-brit-francia-iráni külügyminiszteri egyeztetések
Tárgyalóasztalhoz ültek Németország, Nagy-Britannia, Franciaország, valamint Irán vezető diplomatái pénteken Genfben, egy héttel azt követően, hogy fegyveres konfliktus tört ki Izrael és Irán között.

A megbeszéléseken Johann Wadephul német, David Lammy brit, Jean-Noël Barrot francia és Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter mellett Kaja Kallas európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő is részt vesz.
Előzetes nyilatkozataik szerint az európai tárgyalók azt próbálják felmérni, hogy a teheráni vezetés kész-e kompromisszumokra atomprogramját illetően, illetve lemondani a nukleáris fegyverek fejlesztéséről.
Aragcsi a nap folyamán az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában felszólalva felszólította a nemzetközi közösséget, hogy ítélje el Izrael hazája elleni támadásait.
- hangoztatta.
A miniszter azt mondta, hogy Izrael a palesztinok lakta Gázai övezetben folytatott műveleteivel háborús és emberiesség elleni bűncselekményeket követ el. Szintén súlyos háborús bűncselekménynek nevezte Izrael iráni nukleáris létesítmények elleni támadásait.
Dani Danon, Izrael ENSZ-nagykövete a genfi tárgyalásokkal kapcsolatban kijelentette, hogy Izrael azokon valódi erőfeszítést vár az iráni nukleáris program leszerelését illetően, "nem pusztán egy újabb tárgyalási fordulót".
Pénteken a svájci külügyminisztérium bejelentette, hogy ideiglenesen felfüggeszti teheráni nagykövetségének működését, tekintettel az intenzív harci tevékenységre és az ottani rendkívül ingatag helyzetre. A tájékoztatás szerint a nagykövetség külföldi személyzete már biztonságosan elhagyta Iránt. A tárca hozzátette, hogy a diplomaták visszatérnek, amint a helyzet ezt lehetővé teszi számukra. A svájci nagykövetség a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok hiányában az Egyesült Államok érdekeit is képviseli Iránban.
Több európai ország - közük Magyarország és Szlovákia is - átmenetileg ugyancsak bezárta teheráni nagykövetségét.