2024. november 8., 11:45

Meghibásodott a Boeing hajtóműve, kigyulladt a kifutópálya területe a sydneyi kényszerleszállás során

A Boeing 737-es repülőgépnek pénteken hajtóműhiba miatt vissza kellett térnie Sydneybe, és kényszerleszállást kellett végrehajtania a Brisbane-be tartó járatán.

Szerencse
Ég a fű a Sydney-i repülőtéren
Fotó: TASR/AP

A hajtómű leszállás közben lángragyújtotta a pázsitot, ami miatt a repülőtér egyik kifutópályáját ki kellett vonni a forgalomból. A meghibásodás okát jelenleg vizsgálják.

A Qantas QF520-as járata közép-európai idő szerint hajnali 2:35-kor szállt fel Sydneyből mintegy 170 utassal a fedélzetén, de négy perccel később hirtelen irányt változtatott, abbahagyta az emelkedést, majd visszafordult és visszatért a repülőtérre, és nem sokkal egy óra után landolt.

Az ABC riportere, Mark Willacy is a gép fedélzetén volt. Leírta, hogy nem sokkal a felszállás után „nagy robaj volt, és egy hatalmas rengés rázta meg a gépet”.

Azonnal tudtuk, hogy valami nincs rendben, de ami szerintem még ennél is nyugtalanítóbb volt, hogy a gép ezután nagyon nehezen repült. Valóságos küzdelem volt, hogy a levegőbe emelkedjen, és mindenki, a személyzet és az utasok számára is világos volt, hogy valami nagyon nincs rendben”

- mondta Willacy.

A riporter szerint a gépnek végül sikerült lassan magasságot nyernie, mielőtt nyugatra fordult, majd visszatért Sydney fölé. Körülbelül 10 vagy 15 perc elteltével a pilóták közölték az utasokkal, hogy valami történt a jobb szárnyon lévő hajtóművel, de „leállították, és a dolgok ellenőrzés alatt vannak”.

Leszállás után tűzoltóautók érkeztek a motorhoz, és az utasok látták, hogy a gép felgyújtotta a kifutópálya melletti füvet. Az eset után nem jelentettek sérülést, és az utasok számára helyettesítő szolgáltatást biztosítottak. A meghibásodás okát jelenleg vizsgálják.

Bár az utasok arról beszéltek, hogy nagy csattanást hallottak, Richard Tobiano pilóta elmondta, hogy nem történt robbanás a repülés közben.

Az Ausztrál és Nemzetközi Pilóták Szövetsége (AIPA) szakszervezet dicsérte a személyzet teljesítményét.

A személyzet figyelemre méltó képességekről, tapasztalatról és higgadtságról tett tanúbizonyságot, amikor biztonságosan visszatért Sydneybe és megvédte a fedélzeten lévőket. Ez az eset megmutatta, hogy a repülés legfontosabb biztonsági óvintézkedése két jól képzett és kipihent pilóta a pilótafülkében”

- mondta Steve Cornell kapitány, az AIPA biztonsági és műszaki igazgatója.

Néhány Sydneybe tartó járatot a Newcastle-i repülőtérre kellett átirányítani az égő fű miatt. Az incidens nem sokkal azután történt, hogy Ausztrália összes nemzetközi repülőterén - köztük Sydneyben is - megoldották a bevándorlási kapuk leállását.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.