Meghalt a leningrádi terület alkormányzója. A fegyverét tisztította, és „véletlenül”agyonlőtte magát
Az Oroszország második legnagyobb városát, Szentpétervárt körülvevő Leningrádi terület kormányzóhelyettesét lőtt sebbel holtan találták otthonában.

Igor Petrov (65) kormányzóhelyettes egy fegyver tisztítása közben sebesítette meg magát halálosan - közölték jól értesült források - jelentette honlapján az RBK című portál.
Az alkormányzó „véletlenül” lőtte le magát - írta a The Moscow Times című, az orosz hatóságok által betiltott honlap a közösségi médiában.
Egy, a régió közigazgatásához közel álló forrás az RBK-nak azt mondta, hogy a halál oka feltehetően véletlen lövés volt egy fegyver tisztítása közben.
A Radio Szvoboda a honlapján megjegyezte, hogy Petrovot tavaly év végén lefokozták. 2017 óta ugyanis első kormányzóhelyettesi tisztséget töltött be, de tavaly decemberben elvesztette ezt a címét, és a kormányzói apparátus vezetőjének - és a Kommerszant szerint a regionális kormány vezetőjének - szerepéből átkerült a kormányzó képviselőjének szerepébe a regionális parlamentben.