2021. október 26., 15:30

Megalakult az új német szövetségi parlament

Megalakult kedden Berlinben az új német szövetségi parlament (Bundestag), és ezzel elkezdődött Angela Merkel politikai pályafutásának utolsó szakasza.

Bundestag
Fotó: TASR/Ap

A Merkel-kormány a Bundestag alakuló ülése után ügyvezetőként dolgozik,

és az új kormány megalakulásáig marad hivatalban.

A távozó kancellárnak 1990 óta először parlamenti mandátuma sincs, így a vendégeknek fenntartott karzatról figyelte a képviselők munkáját.

A második világháború utáni 20. Bundestagban hét párt rendelkezik képviselettel, és hat frakció működik.

Minden korábbinál több, 736 tagja van 27-tel több az előző ciklusban 709 fővel felállított rekordnál -, így továbbra is a világ második legnagyobb törvényhozó testülete a kínai Országos Népi Gyűlés után. Át is kellett építeni a székhely, a Reichstag épület üléstermét, hogy elférjenek.

A közös kormányzásra készülő pártoknak - a szociáldemokratáknak (SPD), a Zöldeknek és a liberálisoknak (FDP) - együtt 416 mandátumuk van, ez 56,5 százalékos többséget jelent. A tervek szerint a koalíciós tárgyalásukat november végéig fejezik be, és december második hetében választják meg a Bundestagban kancellárnak a szociáldemokrata Olaf Scholzot.
 
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.