2021. december 3., 15:13

Még mindig nincs megállapodás Putyin és Biden videokonferenciájának időpontjáról

Videokonferencia keretében készül tárgyalni egymással Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök, az időpontról azonban még mindig nem történt megállapodás - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken.

Svájci dumaparti
Vlagyimir Putin és Joe Biden
Fotó: TASR

Peszkov szerint december 7. is felmerült a lehetséges dátumok között, de, mint mondta, a kapcsolatfelvétel bármelyik pillanatban megtörténhet. A szóvivő elmondta, hogy

több más kérdésben sincs egyetértés. Ezek között a delegációk összetételét említette meg.

Korábban Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes azt mondta,

Moszkva bízik benne, hogy a két elnök eszmecseréje mielőbb megvalósul.

Peszkov kitért Szergej Lavrov orosz és Antony Blinken amerikai külügyminiszter csütörtöki stockholmi találkozójára is. Mint mondta, ez jó alkalom volt arra, hogy a felek tisztázzák egymás között Oroszország és az Egyesült Államok sok kérdésben eltérő álláspontját.  

Lavrov és Blinken az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) miniszteri tanácsának ülése alkalmával találkozott a svéd fővárosban.

Az orosz külügyminiszter utóbb azt mondta, hogy az eszmecsere meglehetősen szakszerűnek bizonyult, a többi között Ukrajnát illetően is.

Az amerikai diplomáciai vezetője őszintének nevezte a beszélgetést, amely, mint mondta, nem fajult vitává.
Peszkov megerősítette, hogy Putyin a Kremlben fogadta Milorad Dodikot, a bosznia-hercegovinai háromtagú államelnökség szerb tagját.

Dodik csütörtökön közölte:

megállapodtak arról, hogy a boszniai Szerb Köztársaságnak szállítandó orosz gáz ára változatlan marad.

Beszámolója szerint vendéglátója egyetértett azzal az elképzeléssel, hogy a Balkáni Áramlat gázvezetéket meghosszabbítsák a szerb entitásig.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.