Még mindig nem sikerült megállapodni a leendő kormányról Koszovóban
Két hónappal az előrehozott parlamenti választások után sem sikerült a két győztes pártnak megállapodnia egy leendő koalíciós kormányzásról, így akár az is előfordulhat, hogy újabb voksolást kell kiírni - írta több pristinai újság is hétfőn.

Az október 6-i voksolást az Albin Kurti vezette eddigi ellenzéki, ultranacionalista Önrendelkezés (Vetevendosje) nyerte meg, és a 120 tagú törvényhozásban 32 helyet szerzett. A második helyen az eddig szintén ellenzéki, Isa Mustafa vezette Koszovói Demokrata Szövetség (LDK) végzett 29 megszerzett mandátummal.
A két párt már az előzetes eredmények ismertetése után megkezdte a koalíciós tárgyalásokat, de azóta is csak annyit tudni, hogy Koszovó következő miniszterelnöke Albin Kurti lesz.
A minisztériumok elosztása sem biztos még. A lapok tudni vélik, hogy az Önrendelkezés azt szeretné, ha a leendő köztársasági elnököt ők nevezhetnék meg, a miniszterelnök pedig Albin Kurti lenne, cserébe az LDK-é lenne a házelnöki és egy miniszterelnök-helyettesi poszt, a tíz minisztériumon pedig fele-fele arányban osztoznának. Az LDK egyes politikusai is hajlandók lennének lemondani az államfő kinevezéséről, és a házelnöki posztot is az Önrendelkezésnek adnák, cserébe viszont a kormányfői széket követelnék maguknak.
Annak ellenére, hogy hivatalosan még nem sikerült megállapodnia az Önrendelkezésnek és az LDK-nak, Hashim Thaci december 26-ra összehívta a parlament alakuló ülését. Ezt követően az államfő által kormányalakítással megbízott politikusnak 15 napja lesz arra, hogy bemutassa kormányát, és azt a képviselőház el is fogadja. Amennyiben nem sikerül, az államfő mást bíz meg kormányalakítással. Utóbbi jelölt sikertelensége esetén pedig ismét előrehozott választást kell kiírni.