Meddig fizetjük még az orosz-ukrán háború árát?
Közel három éve tart már az orosz-ukrán háború, aminek következményei nem csak a két országot, hanem egész Európát súlyosan érintik. Ennek ellenére Volodimir Zelenszkij még mindig több európai ország meghívottjaként tarthat beszédeket, ahol rendszeresen oktatja ki, vagy épp vonja felelősségre az uniós államok vezetőit. Az ukrán elnökről ennek dacára több nyugati országban még mindig egyfajta szuperhős képe rajzolódik ki az emberek körében, akinek kéréseit – a nyilvánvaló káros gazdasági hatások ellenére – továbbra is szinte feltétel nélkül teljesítik az Európai Unió vezetői.
Az orosz-ukrán háború kitörése óta talán nincs már olyan ember Európában, aki ne ismerné Volodimir Zelenszkij nevét. A hirtelen jött világhírnevet kétségkívül mesterien meglovagoló politikus egyik pillanatról a másikra vált bolygónk egyik legismertebb vezetőjévé, aki ma már szemrebbenés és következmények nélkül oktatja ki a világ vezető politikusait. Ennek ellenére a mai napig több európai országban is a szabad világ hőseként tekintenek az ukrán politikusra, amiben kétségkívül hatalmas szerepet játszik Zelenszkij kommunikációs stílusa.
Míg azonban Zelenszkij nemzetközi ikonná, LEGO figurává, és mémek garmadájának főszereplőjévé vált az utóbbi években, az időközben elfogadott szankciós csomagoknak és a háború okozta gazdasági válságnak köszönhetően az Európai Unió mára fennállásának legnagyobb válságát éli és közben a szolidaritás jegyében azt sem veszi észre, hogy immár éppen ő az, aki segítségre szorulna. A 2022 óta fokozódó infláció és a gazdasági válság, valamint az elmúlt időszakban sorra kirobbanó politikai válságok márpedig mind-mind ezt erősítik és egyre erőteljesebben világítanak rá arra, hogy az Európai Unió belső stabilitása már-már menthetetlenül megingott az utóbbi években.
Ennek ellenére az európai politikusok többsége és úgy tűnik maga Zelenszkij sem hajlik az ésszerű tárgyalások felé. Az ukrán elnök ehelyett a háború befejezése kapcsán elejtett megfontoltabb hangok első jelére támadásba lendül és videóüzenetekben, konferenciákon oktatja ki, vagy épp vonja felelősségre az európai országokat, amiért azok nem segítenek eléggé. Önvédelmi fegyverek helyett már nehézfegyvereket és légtérzárat kér, legújabban pedig már ballisztikus rakétákkal lövi az orosz területeket, hátha az majd véget vet a keleti szomszéd offenzívájának.
Mindeközben a béke helyett továbbra is a háború folytatását sürgeti és biztonsági garanciákat követelve vonja felelősségre a szövetségeseit, ha pedig azok másképp vélekednek, azonnal megkérdőjelezi az elkötelezettségüket és oroszpártinak bélyegzi őket.
Teszi mindezt annak ellenére, hogy a közel harmadik éve folyó álháború következtében Ukrajna mára olyan veszteségeket szenvedett el, amelyekből várhatóan évtizedekig nem fog tudni talpra állni: az ukrán lakosság jelentős része elhagyta az országot, az infrastruktúrát és az ukrán gazdaságot ért károk helyreállítása pedig az óvatos becslések szerint is eurómilliárdokba kerül majd (aminek haszonélvezői valószínűleg már hónapok óta a tenyerüket dörzsölik). Mindeközben a Nyugat folyamatos pénzügyi és katonai támogatása valódi fordulat előidézése helyett, láthatóan csak tovább nyújtja a konfliktust, aminek folytatásába az ország mellett, lassan az egész kontinens belerokkan.
A kérdés ugyanis így már nem csupán az, hogy meddig tart még ez a háború, hanem az is, hogy mikor és milyen áron fogja Európa felismerni a saját korlátait és kezd el immár a saját érdekeit szem előtt tartva, maga is egy fenntartható diplomáciai megoldást szorgalmazni. Ha ugyanis az uniós vezetők továbbra is vakon követik a háborús retorikát, és figyelmen kívül hagyják a formálódó békefolyamatokat, akkor nemcsak gazdasági stabilitásukat veszítik el, hanem politikailag is egyre jelentéktelenebbé válhatnak a nemzetközi térben. A jelenlegi folyamatok márpedig kétségkívül ebbe az irányba mutatnak, így jogosan merülhet fel a kérdés: mikor ismeri fel Európa, hogy itt az ideje saját kezébe venni a sorsát?
