2021. szeptember 9., 09:18

Maradjunk együtt!

Szeptember első napjaiban rendezték meg tizenhatodjára a szokásos, évi Bledi Stratégiai Fórumot. Más hasonló eseményekhez képest kevésbé van reflektorfényben, de 2006-os indulása óta azért alaposan kinőtte magát.

bled
Fotó: MTI

Az eredetileg közép-kelet-európai fórumnak indult konferencia mára valóban nemzetközivé vált, és a régió iránti felfokozott globális érdeklődést jól mutatja, hogy a kínai és indiai sajtó is nagy terjedelemben foglalkozott az eseménnyel – sőt a szubkontinensnyi ország, egyetlen ázsiai államként, hivatalos meghívottként volt jelen.

Ahogy minden évben szokás, idén is egy adott vezérfonalra fűzték fel a programokat, ezúttal Európa jövője volt a témakör, amely az afganisztáni események és a Covid-válság miatt most a szokottnál is aktuálisabb.

Felesleges felsorolni a meghívottak listáját, mindenesetre a rend kedvéért mindenképp említsük meg, hogy a szlovén, szerb, horvát, magyar, cseh, szlovák, albán és montenegrói miniszterelnök (és számos tárcavezető) mellett az Európai Parlament elnöke, David Sassoli és az Európai Tanács elnöke, Charles Michel is részt vett a konferencián. Mindezt csak azért, hogy lássuk,

korántsem egy belterjes, az egymással stratégiai érdekek mentén jól együttműködő szlovénszerbmagyar tengely házi konferenciája volt ez,

ahol a mindenkitől elszigetelt Orbán Viktor egymaga pogácsázik egy távoli sarokban. Épp ellenkezőleg. Elég megnézni a jelen íráshoz mellékelt fotót, hogy világossá váljon, állítsanak bármit is a magyar ellenzéki sajtóban, a miniszterelnök igen előkelő helyet foglal el az európai csipkedési sorrendben.

Magyarország számára régóta kulcsfontosságú kérdés Szerbia európai uniós tagsága. Orbán Viktor a konferencián elmondott felszólalásának egyik központi témája is ez volt.

Érdekes, hogy míg Charles Michel konferencianyitó beszédét azzal zárta, hogy a Nyugat-Balkánnak fontos az Európai Unió és vice versa, Orbán már úgy fogalmazott, az EU-nak sokkal nagyobb szüksége van Szerbiára, mint Szerbiának az Unióra. A magyar miniszterelnök szerint „Szerbia kulcsország”, annak Európai Unióhoz való csatlakozása nélkül nem lehet „semmiféle biztonságról, semmiféle összeurópai identitásról beszélni. (…) Szerbiára geopolitikai okokból van szükségünk.” Ez az álláspont még úgy is könnyen védhető, ha tudjuk, Budapest nem véletlenül erőlteti ennyire a szerbek EU-s integrációját. Brüsszellel folytatott stratégiai vitáiban Magyarországnak kifejezetten jól jönne egy, az Orbán-kormánnyal kifejezetten jó viszonyt ápoló tagállam, Szerbia. Nincs ebben semmi meglepő, ezt hívják stratégiai gondolkodásnak.

Orbán nem egy középutas politikus, más kérdésekben sem finomkodott Bledben.

Az afganisztáni helyzet kapcsán közölte, kár köntörfalazni, az ideérkezők egytől egyig muzulmánok, akik „megváltoztatják földrészünk demográfiai összetételét”. Ezzel összefüggésben Orbán a HUXIT-tel kapcsolatos pletykákra rácáfolva kijelentette, ami Európát illeti, „maradjunk együtt”. A miniszterelnök szerint a hogyan kérdésekben ugyan vannak nézeteltérések, de abban mindenki egyetért, hogy megfelelő gazdasági eredmények nélkül lehetetlen feloldani a vitás kérdéseket. Van feladat elég!

Megjelent a Magyar7 2021/36. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.