Már több, mint 230 milliárd dollárt költöttek Ukrajnára a nyugati országok
Az Ukrajnában zajló konfliktus kezdete óta ez év júliusáig már mintegy 233 milliárd dollárt folyattak Ukrajnába a nyugati országok, jelentős részben hadianyag formájában, s a horribilis összeg szinte napról napra nő – derült ki a kanadai visualcapitalist.com oldal összegzéséből. Az óriási összeg nagyságának értelmezhetősége miatt csak egy összehasonlítás, ez az Ukrajnának egy és háromnegyed év alatt juttatott pénz több, mint Szlovákia 10 éves teljes állami költségvetése. És ebben az összegben természetesen még nincsenek benne azok a súlyos euró tízmilliárdok, amelyeket az orosz energiahordozók importtilalmai és azok közvetett negatív hatásai miatt kell megfizetnie az uniós polgárnak. És akkor az ukrajnai menekültek millióiról és a frontokon meghalt százezrek és családjaik tragédiájáról még nem is beszéltünk.
Az Ukrajnának juttatott összeg közvetlen hadisegélyből, humanitárius segélyből és közvetlen pénzügyi juttatásból áll össze, s bár a donorok juttatásai különböző mértékben oszlanak meg az egyes szegmensek között, az összeg csaknem felét az Ukrajnának juttatott hadianyag teszi ki a nagyobb részt pedig a közvetlen pénzügyi segítség.
Az összes donor közül Ukrajnára eddig az Európai Unió költötte a legtöbbet mintegy 90 milliárd dollárt, túlnyomó részt közvetlen anyagi segély formájában. Brüsszel persze – mintha nem látná, hogy a rekordinflációval sújtott lakosság érdeke nem igazán ezt kívánja - továbbra is költekezni akar, az egyelőre megrekedt finanszírozási elképzelés szerint az Európai Bizottság 50 milliárd euróval növelné a Kijev „megsegítésére” szánt összeget a következő négy évben.
A második helyen az Amerikai Egyesült Államok van, ők 73 milliárd dollárt juttattak eddig Ukrajnának, nagyobbrészt hadianyag formájában. Persze ezek sem a végső számok, hiszen a Washington által a jövő évre tervezett „globális katonai segélycsomagból” mintegy 61 milliárd dollár juthat Ukrajnának.
A harmadik legnagyobb összeget, 22 milliárd dollárt Németország juttatta Ukrajnának, ebből mintegy 18 milliárd dollárnyi értéket hadianyag tett ki.
Az Ukrajnának juttatott pénzek és hadianyag-szállítmányok legnagyobb donorai között van még Nagy-Britannia, Norvégia, Japán, Kanada, Lengyelország, Hollandia és Dánia is.
Bár a Szlovákia által Ukrajnának juttatott „segély” nagyságrendbelileg kisebb az előbb felsorolt államokénál, a szlovákiai adófizetőnek is jelentősen a zsebébe nyúltak az elmúlt időszak kormányzatai, hogy az Ukrajna nevű pénznyelő csatornába folyassák azokat az összegeket, amelyeket bizony itthon is lett volna mire költeni. A Szlovákia által hadisegélyként Ukrajnának juttatott összeg mintegy 700 millió eurót tesz ki, ebben jelentős tételként szerepelnek a hirtelenjében használhatatlannak minősített MiG vadászgépek is, amelyek helyett amerikai F-16-osokat készül vásárolni az ország, saját történetének legnagyobb hadifelszerelés beszerzésének keretében. Csak az érdekesség kedvéért ezeknek a még a múlt század hetvenes éveiben – egyébként még a MiG 29-eseknél is régebben – repülni kezdett típus darabjának „katalógusára” a 20 millió dollárt közelíti.