Maquet Ludovic a Kirk-gyilkosságról: 200 méterre nem kell mesterlövész
A Utah Valley University kampuszán, szeptember 10-én, a Prove Me Wrong beszélgetőest-turné egyik nyilvános rendezvényén célzott lövést adtak le Charlie Kirk közismert konzervatív politikai aktivistára.

Kirköt a lövés nyaktájékon érte. Saját biztonsági csapata evakuálta a helyszínről, és szállította kórházba, de életét már nem tudták megmenteni. Halálhírét Donald Trump amerikai elnök jelentette be. Erről ebben a cikkünkben olvashat.
A közösségi médiában számos videófelvétel megjelent a tragikus esemény színhelyéről. Az első hírek arról szóltak, hogy elfogták a lövészt, később azonban az őrizetbe vett személyt szabadlábra helyezték.
Az esemény óta eltelt idő rövidsége ellenére az amerikai sajtóban számtalan cikk megjelent a történtekről. Abban a legtöbb beszámoló egyetért, hogy a lövést egy közeli épület tetejéről adták le. A helyi sajtó konkrétan is megemlíti, hogy feltehetően a Losee Center tetejéről. A távolságot egyes források 200 yardban adják meg, ami hozzávetőleg 180 méter, de vannak források, melyek 200 méter feletti távolságról írnak. A Fieldcraft Survival szerzője, Mike A. Glover, aki 18 évig szolgált az Egyesült Államok különleges erőinek kötelékében, utána pedig kontraktorként dolgozott amerikai kormányzati ügynökségeknek, Instagram-oldalán azt írja: "Profi lehetett?"
Mivel laikusként ezt nehéz megítélni, megkérdeztük a nagyudvarnoki Maquet Ludovicot, aki 19 évig szolgált a francia Idegenlégióban, ahol mesterlövész kiképzést is kapott.
– mondta Maquet.
Az egykori idegenlégiós elmondta, ők egy .308-as kaliberú mesterlövész puskát használtak, mely 7,62x51-es NATO lőszert lőtt ki. Ezzel 800 méterig lehetett pontos lövést leadni, az időjárási viszonyok függvényében.
Ugyanakkor az időjárási viszonyok fontosságát aláhúzta. Aki az iskolában lőtt utoljára Slavia légpuskával, az valószínűleg nem tudta volna elkövetni a merényletet.
– mondta az egykori légiós.
Egyelőre a gyilkos fegyver típusát sem közölték pontosan. Bár több elemző és néhány sajtóhír arra következtet, hogy nagy hatótávolságú puskáról lehet szó, ez a laikusok helyszíni beszámolóin és becsléseken alapszik.
Több, a helyszínen készített mobilfelvétel kering, amelyekből az elemzők és újságírók igyekeznek rekonstruálni a lövés irányát és a lövész elhelyezkedését; az ABC/Verify és más megbízható szerkesztőségek videóelemzései szerint a felvételek konzisztensen arra utalnak, hogy a lövés távolról, emelt pozícióból érkezett. Ugyanakkor a mobilfelvételek szöge, zoomja és minősége torzíthatja a benyomást.
A fegyver típusa kapcsán Maquet Ludovic emlékeztetett, az Egyesült Államokban könnyen elérhetők, bizonyos tagállamokban szabadon vásárolhatók félautomata és automata fegyverek is.
– tette hozzá.