"Majomemberekkel" próbálják majd Újdelhiben távol tartani a portyázó majmokat a G20 vezetőitől
A jövő héten Újdelhiben tartandó G20-csúcstalálkozón "majomemberek" és kartonbábuk bevetésével próbálják majd a szervezők távol tartani a portyázó majmokat a húsz legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaságot tömörítő országcsoport vezetőitől.
Újdelhi városi tanácsa több mint 30 embert vett fel azzal a céllal, hogy kiképzett "majomemberként" szakszerűen utánozzák a környéken rendszeresen randalírozó hulmán majmok agresszív kiabálását és ezzel elriasszák az állatokat a nagyszabású diplomáciai eseménytől.
- mondta el a városi tanács egyik vezetője az AFP hírügynökségnek.
A nagyjából 30 milliós népességű, Újdelhit is magában foglaló Delhi fővárosi területen jelentős tereprendezési munkálatokba fogtak azután, hogy India tavaly átvette a G20-csoport elnökségét.
A rendőrség már előkészítette a főváros központjának csaknem teljes lezárását szeptember 9-re és 10-re. Számos utat lezárnak majd, az üzletek pedig nem nyithatnak ki a környéken a találkozó ideje alatt.
A városvezetés már korábban is különböző trükkökhöz folyamodott, hogy kordában tartsa a csibészkedő majmokat. Egy időben idomított majmokkal járőröztek, de annak a gyakorlatnak egy bírósági döntés vetett véget, miután megállapították, kegyetlen dolog emiatt fogságban tartani az állatokat. A város egyes részein csúzlival és botokkal igyekeznek távol tartani a szemtelenkedő majmokat.