Magas a terrorveszély - fokozzák a biztonsági intézkedéseket a franciaországi karácsonyi vásárokban
A francia belügyminiszter szerdán sürgős levelet küldött az állami szerveknek, amelyben azt írta, hogy az ünnepi rendezvényeket kiemelten veszélyes célpontként kell kezelni, és a hírszerző szerveket is mozgósítani kell.
Laurent Nunez levélben emlékeztet arra, hogy a karácsonyi vásárokat korábban már támadták: tavaly a németországi Magdeburgban, illetve 2018-ban Strasbourgban is történt lövöldözés – írja a hirado.hu a Telegraph-ra hivatkozva.
A brit lap szerint az ország minden részén az illetékes hatóságokat arra utasították, hogy jobban szervezzék meg a nagy tömegek mozgását a rendezvényeken, korlátozzák a járművek bejutását, és figyeljék az összes fontos videókamerát.
Az intézkedések nemcsak a rendőrségre vonatkoznak, hanem minden biztonsági szereplőre, például a helyi polgármesterekre, magánbiztonsági cégekre, közlekedési szolgáltatókra és önkéntesekre is. A belügyminiszter szerint a rendőröknek és a katonáknak is láthatóan és elrettentő módon kell jelen lenniük a zsúfolt köztereken.
A fokozott biztonsági intézkedésekre azután került sor, hogy Párizs váratlanul lemondta a hagyományos újévi koncertjét a Champs-Élysées-n biztonsági okok miatt.
A koncertre több mint egymillió embert vártak, de a város rendőrfőnöke a résztvevők közötti tolongások és verekedések veszélye miatt leállításra javasolta az eseményt. A korábbi újévi koncerteken, ahol a rendőrség nehezen tudta kordában tartani a hatalmas tömeget, már korábban is felmerültek biztonsági aggályok.