Litvánia provokációnak nevezte Minszk oltakozási ajánlatát
"Provokációnak" nevezte Ingrida Simonyte litván miniszterelnök Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök egy múlt heti kijelentését, amely szerint Minszk kész megnyitni a határokat azon, mások mellett litván állampolgárok előtt, akik be akarják oltatni magukat a koronavírus ellen.

"Ezt egy újabb verbális provokációnak tartom, amely mind a Kremlt, mind Lukasenka rendszerét jellemzi"
- mondta újságíróknak a litván kormányfő.
A litván miniszterelnök elismerte, hogy az országban tett látogatásai során találkozott olyan emberekkel, akik az orosz oltóanyagot részesítenék előnyben, mégis, a kormány nem tudja teljesíteni követelésüket, mivel az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) még nem engedélyezte a Szputnyik V alkalmazását, a vakcina nem alkalmazható Litvániában.
A Szputnyik V-vel már több mint 65 országban oltanak, az Európai Unió országai közül azonban eddig csak Magyarországon és Szlovákiában kezdték el használni. Az EMA márciusban kezdte meg a Szputnyik V szakértői vizsgálatát, és a várakozások szerint május végéig folytatja az eljárást.