2020. szeptember 26., 08:04

Lezuhant egy ukrán katonai szállítógép, 25 ember vesztette életét

Lezuhant egy kadétokat szállító ukrán katonai An-26-os szállítógép Harkiv megyében. Legfrissebb hírek 25 ember vesztette életét.

Az ukrán légierő parancsnoksága szerint a baleset leszállás közben történt Csugujev városa mellett. A gép a Kijevet Harkivval összekötő országút szélén csapódott földbe, majd lángra lobbant. A személyzeten kívül az ukrán légierő harkivi egyetemének kadétjai voltak a gépen.

Olekszij Kucsera, a Harkiv megye közigazgatási vezetője az ukrán Interfaxnak azt mondta a baleset helyszínén, tudomása szerint a pilóta leszálláskor arról értesítette az irányítótornyot, hogy leállt a gép baloldali hajtóműve. Hozzátette, hogy egy tapasztalt pilóta számára azonban ez nem jelenthet "vészhelyzetet". A nyomozóhatóságok fognak fényt deríteni a történtekre - tette hozzá a megyei vezető.

Anatolij Matiosz volt katonai főügyész ugyanakkor a Newsone tévének meg nem nevezett forrásaira hivatkozva azt mondta, az vezetett a tragédiához, hogy a legénység leszálláskor feltehetően összetévesztette a repülőtér leszállópályáját a közelben lévő országúttal.

Eleinte egymásnak ellentmondó hírek érkeztek a gépen tartózkodók és a halálos áldozatok számáról. Az UNIAN hírügynökség helyi idő szerint éjfél után idézte az ügyészség közleményét, amely szerint 25-en haltak meg és két ember megsérült, állapotuk súlyos.

Folytatódik a többiek keresése"

- közölte az ügyészség.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy szombaton a szerencsétlenség helyszínére utazik.

A közösségi médiában megjelent felvételeken egy lángoló roncsot lehetett látni a sötétben. A főúton végeláthatatlan forgalmi dugó alakult ki a baleset miatt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.