2020. szeptember 25., 12:26

Lezuhant egy szerb vadászrepülőgép

A szerb Védelmi Minisztérium közlése szerint egy MiG-21-es egy rutin repülést hajtott végre Szerbia nyugati részén, Brasina falu közelében, amikor reggel 9 óra körül lezuhant.

Szerbia-harci gép
Illusztráció
Fotó: Telegraf

A Loznica Info nevű helyi hírportál szerint egy szemtanú azt mondta, a gép alacsonyan repült a Cer hegység irányából Zvornik felé, és egy kört tett. Egyes értesülések szerint a gépen két pilóta ült.

A gép egy ház udvarába zuhant egy faluban. Az egyik pilóta életét vesztette, az udvaron tartózkodó háztulajdonos pedig megsérült.

A szerb  védelmi minisztérium Belgrádban egyelőre csak a zuhanás tényét erősítette meg, és közölte, hogy a gép repülési gyakorlaton volt. Egyelőre nem közöltek több részletet az esetről.

Az 1999-es NATO-bombázások eredményeképpen a szerb légierő nagy része megsemmisült. Az utóbbi években Oroszország és Fehéroroszország helikopterekkel, repülőkkel és harckocsikkal járult hozzá a szerb hadsereg korszerűsítéséhez. Belgrád tizennégy MiG-29-est kapott szláv testvérországaitól légierejének megerősítésére, emellett felújította három MiG-21-es gépét is, ezek a tervek szerint 2025-ig üzemelhetnek még.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.