Levették a Waczak szálló egy epizódját egy brit szolgáltató műsoráról
Levették a brit UKTV streamingszolgáltató műsoráról a Waczak szálló egy epizódját, mert "rasszista sértések" hangzanak el benne. John Cleese, a sorozat egyik alkotója és szereplője élesen bírálta a lépést.

A Waczak szálló A németek című 1975-ös epizódjában a tulajdonos, Basil Fawlty azt az utasítást adja, hogy "ne emlegessék a háborút" a német vendégek előtt, az őrnagy pedig a nyugat-indiai krikettcsapatról beszél sértő szavakkal - idézte fel a BBC News.
Cleese az epizód eltávolítását "hülyeségnek" nevezte. A színész The Age című napilapban azzal érvelt, hogy ebben a részben éppenséggel a rasszista viselkedést figurázták ki.
- magyarázta.
A BBC-hez tartozó streamingszolgáltató szóvivője ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy a "rasszista sértéseket" tartalmazó epizódot levették a műsorról, amíg felülvizsgálják. Mint mondta, a régebbi tartalmakat rendszeresen felülvizsgálják, hogy megfelelnek-e közönség elvárásainak, és különös figyelmet szentelnek annak, hogy milyen következményei lehetnek az elavult nyelvhasználatnak.
Egyes esetekben figyelmeztetést tűznek a műsor mellé, más esetekben megvágják az anyagot. A Waczak szálló epizódjával kapcsolatos lehetőségekről még nem döntöttek.
Az epizód egyébként a részben szintén a BBC-hez tartozó Britbox kínálatában továbbra is megtalálható azzal a megjegyzéssel, hogy "korabeli sértő rasszista nyelvezetet és felkavaró jeleneteket tartalmaz". A Netflixen is látható a nyelvezetre és a kirekesztésre való figyelmeztetéssel.
A rendőri erőszak áldozatává vált George Floyd halála után fellángolt Black Lives Matter-mozgalom nyomán sok műsorszolgáltató és tévés személyiség értékelte újra, mi az elfogadható a mai társadalomban.
Az HBO Max átmenetileg levette a műsoráról az Elfújta a szél című filmklasszikust rasszista ábrázolásai miatt, a BBC iPlayer és a Britbox pedig az Angolkákat távolította el a "megváltozott idők" miatt. A Netflixről már szintén eltűnt az Angolkák, továbbá a Repülj velem!, a Kretének klubja és a Zooniverzum - Állati kert sem látható a streamingszolgáltatónál.