Lengyelországban idén duplájára nőtt az elektromos rollerek okozta balesetek száma
Lengyelországban az év eleje óta 447 baleset történt elektromos rolleren közlekedő személyek részvételével, ez kétszer több mint az előző év azonos időszakában - jelentette a Rzeczpospolita lengyel napilap rendőrségi adatokra hivatkozva.

Az említett baleseteknek 416 sérültje és négy halálos áldozata volt, a balesetet szenvedettek fele gyerek vagy fiatalkorú volt - írja a lap.
A lengyelországi előírások értelmében a 10 évnél kisebb gyermekeknek tilos az elektromos roller használata felnőtt felügyelete nélkül, a 10 évnél idősebbeknek pedig kerékpáros jogosítványra van szükségük az ilyen jellegű közlekedéshez.
Előfordul azonban, hogy a rendőrség óránként 70 kilométeres sebességgel hajtó rollert állít le - idézi a Rzeczpospolita Antoni Rzeczkowskit, a lengyel rendőrfőkapitányság közúti forgalomért felelős munkatársát.
Idézik a lengyel közúti közlekedési intézet adatait is, melyek szerint az elektromos rollereken közlekedők több mint 50 százaléka túllépi a sebességkorlátozást, és csak öt százalékuk használ bukósisakot.