Lengyel államfő: növelni kell az ukrán gabona tranzitját
Lengyelország jól tette, hogy nemzeti hatáskörben meghosszabbította az ukrán gabonafélék behozatali tilalmát - jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök vasárnap, a lengyel közszolgálati televízió első csatornájának (TVP1) adott nyilatkozatában. Ugyanakkor leszögezte: növelni kell az ukrán gabona tranzitját.

Az államfő rámutatott arra, hogy az ukrajnai háború során az ukrán gabonának csak egy kis része jutott el a valóban rászoruló afrikai és ázsiai országokba, miközben például a lengyel piacon teret hódított.
Ezzel az elnök arra utalt, hogy az EB a szeptember 15. utáni időszakra nem hosszabbította meg az Ukrajnával határos országokat védő, május elején kivetett embargót.
Lengyelország nehezen nyugszik bele az EB döntésébe, mert az ténylegesen árt ezen országoknak - jelentette ki Duda, mindazonáltal megerősítette, hogy folytatódik az ukrán gabona tranzitja Lengyelország területén keresztül.
- hangsúlyozta Duda.
Robert Telus lengyel mezőgazdasági miniszter pénteken közölte: az Ukrajnával szomszédos öt európai uniós ország koalíciója támogatja Janusz Wojciechowski uniós agrárügyi biztos arra vonatkozó javaslatát, hogy az Európai Unió nyújtson pénzügyi támogatást az ukrán gabona tranzitjához. Jelezte: az ügyről jövő héten tárgyal Mikola Szolszkij ukrán agrárminiszterrel.
Ukrajna hétfőn panasszal fordult a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO), amiért az ukrán gabonabehozatalt eredetileg ellenző öt európai uniós tagország közül három - Magyarország, Lengyelország és Szlovákia - az EB múlt heti döntésének ellentmondva, saját hatáskörben fenntartotta az ukrán gabona importjára vonatkozó tilalmat.
Közben Lengyelországban felháborodást váltott ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azon kijelentése, amelyet az ENSZ-közgyűlés 78. ülésszakán tett kedden az ukrán gabonabehozatalt tiltó országokról. Emiatt bekérették Ukrajna varsói nagykövetét a külügyminisztériumba.