Lengyel agrárminiszter: a tavalyi termés tíz százalékának megfelelő gabona áramlott be Ukrajnából
Mintegy 3,5 millió tonna gabona, vagyis a tavalyi lengyel termés tíz százalékának megfelelő mennyiség áramlott be Ukrajnából Lengyelországba - közölte pénteken Robert Telus lengyel mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter.
A miniszter a TVP1 közszolgálati televízióban ismertette a lengyel állami adóügyi igazgatóság (KAS) adatait az ukrán gabonaimportról. A 35 millió tonnás lengyel gabonatermés csaknem tizedének megfelelő ukrán behozatal mindazonáltal nemcsak a lengyelországi, hanem az európai piacot is megrendítette - állapította meg Telus.
Rámutatott: Európába déli irányból is érkeztek gabonafélék.
- jegyezte meg a miniszter.
Megemlítette annak lehetőségét, hogy más mezőgazdasági termékekre is korlátozásokat alkalmazzanak, amennyiben azok "megzavarnák a piaci egyensúlyt".
Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a múlt héten jelezte: Varsó azt fogja javasolni az Európai Bizottságnak (EB), hogy a gabonafélék behozatali tilalmán kívül vizsgálja meg azt is, hogy milyen kockázatai vannak további ukrán mezőgazdasági termékek importjának.
Az uniós korlátozások bevezetése után Lengyelország is feloldotta a gabonafélékre vonatkozó egyoldalú importtilalmat, érvényben marad viszont egy sor más agrártermékre, köztük az ukrán baromfira, tojásra és a tejtermékekre vonatkozó lengyel tilalom.