2020. január 13., 12:25

Lemondott Raul Hadzsimba abház elnök, a parlament ideiglenes államfőt nevezett ki

Lemondott Raul Hadzsimba abház elnök, akinek távozását napok óta követelték a szakadár kaukázusi köztársaságban. Lemondását a helyi parlament elfogadta.

Raul Hadzsimba
Raul Hadzsimba távozó abház elnök
Fotó: Euronews

Hadzsimba vasárnap este a világhálóra kitett közleményben jelentette be, hogy "az ország békéje és stabilitása érdekében lemond államfői tisztségéről". Egyúttal jelezte, hogy újabb választáson nem szándékozik indulni.

Az ügyben hétfőn összeült az abház parlament, amelynek jelen lévő 34 képviselője közül 32-en elfogadták az elnök és vele Aszlan Barcic alelnök lemondását. A képviselők egyhangúlag Valerij Bganbu miniszterelnököt bízták meg az elnöki jogkörök ideiglenes ellátásával.

A történtek előzménye, hogy csütörtökön tiltakozók hatoltak be az elnöki hivatalba, követelve Raul Hadzsimba távozását a hatalomból. A politikus 2014 óta viselte az elnöki tisztséget, és tavaly szeptemberben megszerezte második mandátumát. Ennek legitimitását vitatta a fő ellenzéki párt vezetője, Alhasz Kvicinija, aki a választáson alulmaradt Hadzsimbával szemben.

A parlament a tiltakozások nyomán rendkívüli ülést tartott, amelyen távozásra szólította fel az elnököt.

Pénteken az abház legfelsőbb bíróság megváltoztatta a központi választási bizottság határozatát a szeptemberi elnökválasztás eredményéről, vasárnap pedig március 22-re új választást tűzött ki.

Abházia az 1990-es évek elején, a Szovjetunió szétesése után fegyveres konfliktus után vált ki Georgiából (akkori nevén Grúziából). A Tbiliszi vereségével végződő 2008-as orosz-grúz villámháború után - mely azért robbant ki, mert Grúzia megpróbálta visszafoglalni másik szakadár tartományát, Dél-Oszétiát - az utóbbi mellett Abházia is kinyilvánította függetlenségét.

Oroszország mindkét tartományt független államként ismeri el, és a nemzetközi bírálatok ellenére katonákat állomásoztat területükön. Abháziát és Dél-Oszétiát rajta kívül csupán néhány állam ismeri el.

A RIA Novosztyi orosz hírügynökség arról számolt be, hogy Vlagyiszlav Szurkov orosz elnöki tanácsadó vasárnap Abháziába utazott, és megbeszélést folytatott az ellenzék vezetőivel.


 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.