2026. június 12., 12:12

Lemondott a brit védelmi miniszter

John Healey brit védelmi miniszter csütörtökön lemondott Keir Starmer miniszterelnökkel való nézeteltérése miatt, aki a miniszter szerint nem biztosított elegendő forrást az ország védelméhez. 

Elege lett
Keir Starmer - John Healey
Fotó: TASR/AP/ma7

Healey az X hálózaton jelentette be lemondását. Starmer erre úgy reagált, hogy mindig megteszi a szükséges lépéseket Nagy-Britannia biztonsága érdekében.

Healey lemondása valószínűleg tovább erősíti azokat a spekulációkat, miszerint Starmer miniszterelnöki napjai meg vannak számlálva – jegyezte meg az AP hírügynökség.

A brit védelmi minisztérium és a pénzügyminisztérium már több hónapja tárgyal arról, hogyan lehetne kielégíteni a katonai kiadások növelésére irányuló egyre fokozódó igényeket. A Reuters hírügynökség szerint emiatt a brit hosszú távú védelmi beruházási tervet már tavaly óta halasztják.

Ön nem volt képes, a pénzügyminisztérium pedig nem volt hajlandó elkülöníteni azokat a forrásokat, amelyekre a nemzetnek szüksége van az ország védelméhez ebben a növekvő fenyegetésekkel teli időszakban”

– írta Healey a helyenként éles hangvételű, Starmernek címzett nyílt levelében.

A távozó miniszter kijelentette, hogy a koncepció, amelynek teljes szövegét hétfőn kapta meg, teljesen elégtelen Nagy-Britannia védelme szempontjából.

Miután elmagyaráztam önnek, hogy nem tudom elfogadni ezt a tervet, amely nem biztosítja a szükséges forrásokat fegyveres erőink számára, nincs más választásom, mint benyújtani a lemondásomat”

– tette hozzá Healey.

Starmer ezt az exminiszternek címzett levelében elutasította. Szerinte a védelmi beruházási terv a védelmi kiadások példátlan növekedését irányozza elő, méghozzá fenntartható módon.

Biztosítja azokat az erőforrásokat, amelyekre hadseregünknek szüksége van a biztonságunk garantálásához, és a brit védelmi ipar számára is egyértelmű kilátásokat nyújt a tervezéshez”

– fejtette ki meggyőződését a kormányfő.

Healey azt is kifejtette, hogy a brit hadsereg iránti igény tovább nőtt a Hormuzi-szorosban, az Északi-sarkvidéken és az orosz-ukrán háború befejezése után az Ukrajnában való esetleges bevetés iránti elkötelezettség miatt.

A pénzügyminisztérium által előterjesztett és hétfőn neki benyújtott kiadási terv szerint a védelmi kiadások 2030-ban mindössze 2,68 százalékra emelkednének, míg jövőre 2,6 százalékot érnének el. A brit kormány ugyanakkor a NATO céljával összhangban vállalta, hogy 2029 után 3 százalékra, 2035-ig pedig a GDP 3,5 százalékára emeli a védelmi kiadásokat.

Jelenleg Nagy-Britannia a harmadik legnagyobb védelmi befektető a NATO-ban, 2024-ben Németország megelőzte.

A terv meghatározza a brit katonai felszerelések és védelmi infrastruktúra finanszírozásának módját a következő évtizedre. A hadsereg hangsúlyozza, hogy a terv elengedhetetlen ahhoz, hogy az ország képes legyen szembenézni a növekvő fenyegetésekkel.

Starmer szerdán kijelentette, hogy a dokumentumot a jövő hónap elején tartandó NATO-csúcstalálkozó előtt teszik közzé. A brit védelmi ipar azonban azt állítja, hogy a benyújtott stratégia nélkül nem tud hosszú távú programokba befektetni.

Nagy-Britannia azzal néz szembe, hogy az USA már nem koncentrál Európa védelmére. Ugyanakkor az amerikai-izraeli háború Iránnal feltárta az ország elégtelen katonai felkészültségét, amelynek haditengerészete nem volt képes azonnal modern hadihajót küldeni a térségbe – teszi hozzá a Reuters.

Healey 2024 júliusában, a Munkáspárt kormányának megválasztása óta töltötte be a védelmi miniszteri posztot, és a hírügynökségek szerint képzett és komoly miniszternek tartották. Kulcsszerepet játszott az Ukrajna iránti nemzetközi támogatás megerősítésében, valamint egy olyan többnemzetiségű koalíció létrehozásában, amelynek célja a biztonság garantálása a fegyverszünet esetén.

Az AP szerint Olivia O'Sullivan, a Chatham House intézet munkatársa azt mondta, hogy Healey lemondása „jelentősen aláássa Starmer pozícióját”, főleg azért, mert a miniszterelnöknek „meglehetősen vitathatatlan eredményei vannak a védelmi és külügyi területeken”.

Starmert pártján belül lemondásra szólították fel. Pártbeli riválisa, Andy Burnham manchesteri polgármester jelenleg arra készül, hogy megpályázza a pártelnöki és a miniszterelnöki posztot.

A képviselőházi mandátumot már jövő csütörtökön megszerezheti a Makerfield körzetben tartandó pótválasztáson.

Megfigyelők szerint Starmer esélyei a pozíció megtartására most valószínűleg tovább csökkennek. Starmer egelőre nem hajlandó lemondani. A DPA hírügynökség szerint azonban úgy tűnik, már csak az a kérdés, hogy a miniszterelnök önként távozik-e, vagy szavazással mozdítják el tisztségéből.

Maga Healey, akinek nevét a Munkáspártban néha Starmer lehetséges kihívójaként emlegetik, egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy részt venne-e egy ilyen versengésben. A munkáspárti képviselők körülbelül egynegyede felszólította a miniszterelnököt, hogy távozzon, miután pártja május elején súlyos vereséget szenvedett a helyhatósági választásokon.

Megosztás
Címkék