2020. január 20., 07:50

Lavrov: nem sikerült komoly párbeszédet indítani a felek között

Nem sikerült "komoly párbeszédet" indítani a líbiai harcoló felek között - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Berlinben vasárnap tartott nemzetközi Líbia-konferenciát követően.

Szergej Lavrov
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter
Fotó: TASR/AP

"Összességében nagyon hasznosnak találtuk a konferenciát. Nyilvánvaló, hogy maguk a líbiaiak döntenek majd. Nyilvánvaló az is, hogy egyelőre nem lehet stabil, komoly párbeszédet létrehozni a felek között, a nézetbeli eltérések túl nagyok" – mondta újságíróknak az orosz diplomácia vezetője.

"Mindazonáltal a berlini konferencia záródokumentumában szereplő ajánlások és javaslatok rengeteg olyan, a nemzetközi közösség által előterjesztett elképzelést tartalmaznak, amely által a líbiai felek megállapodhatnak a feltételekben, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek, és elkezdjenek megállapodni" – tette hozzá.

A német szövetségi kormány és az ENSZ által szervezett konferencián tizenegy ország és számos nemzetközi szervezet képviselői tárgyaltak az észak-afrikai országban dúló polgárháborúból kivezető lehetséges utakról.

Jelen volt Fájez esz-Szarrádzs líbiai miniszterelnök, a nemzetközi közösség támogatását élvező egységkormány vezetője és legfőbb ellenfele, Halífa Haftar tábornok, az ország nagy részét uraló Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNA) vezetője is, de ők nem tartoztak a konferencia közvetlen résztvevői közé. Angela Merkel német kancellár és Heiko Maas német külügyminiszter külön-külön tárgyalt velük a kancellári hivatalban.

A találkozó során a líbiai konfliktusban érintett országok megállapodtak a fegyverembargó és a tűzszünet betartásában.

A Líbia déli és keleti részét ellenőrzése alatt tartó Haftar április 4-én indította meg csapatait Tripoli elfoglalására. Döntését azzal indokolta, hogy meg kell tisztítani az országot a nemzetközileg elismert kormány által szerinte hallgatólagosan támogatott terroristáktól és zsoldosoktól, ellenfelei szerint azonban a tábornok valódi célja az egész országra kiterjedő katonai diktatúra bevezetése. A hadművelet megakadt, ám decemberben a tábornok bejelentette, hogy hamarosan döntő offenzívát indít a főváros elfoglalásáért.

Líbia Moammer Kadhafi diktátor 2011-es megbuktatása és meggyilkolása után káoszba süllyedt, és területének jelentős részét egymással vetélkedő milíciák, illetve helyi csoportok igyekeznek ellenőrzésük alá vonni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.