2022. május 14., 18:36

Lavrov keményen reagált az Oroszországgal szembeni szankciókra

Az egész világ viselni fogja annak a totális hibrid háborúnak a következményeit, amelyet a Nyugat indított Oroszország ellen - mondta ma Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a RIA Novosztyi orosz hírügynökség szerint.

Szergej Lavrov
Fotó: TASR/AP

Az orosz külpolitikai és védelmi tanács ülésén elhangzott beszédében azt is elmondta, hogy az Oroszország elleni nyugati szankciók nem hozzák meg a várt eredményt.

A kollektív Nyugat totális hibrid háborút hirdetett ellenünk, és nehéz megjósolni, meddig fog tartani, de egyértelmű, hogy a következményeit kivétel nélkül mindenki érezni fogja”

– mondta Lavrov. Az orosz diplomácia vezetője kijelentette, hogy az amerikai és európai politikusok minden Oroszország elszigetelésére tett kísérlete kudarcra van ítélve. Már több szakértő is erről beszél a háttérben – tette hozzá Lavrov a RIA Novosztyi szerint.

Több mint két hónappal az ukrajnai orosz invázió kezdete óta az Egyesült Államok és az Európai Unió példátlan gazdasági szankciókat fogadott el Oroszországgal szemben, amelyek a légi korlátozásoktól a számos nagy bankkal fennálló kapcsolatok befagyasztásán át a szénimportra vonatkozó embargóig kiterjednek.

Május elején az Európai Bizottság a készülő hatodik szankciócsomag részeként azt is javasolta, hogy ez év végére teljesen állítsák le az orosz kőolajimportot, amit Magyarország azonban nem támogat, ezért arról további tárgyalásokat folytatnak a tagországok közt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.