2021. június 16., 10:17

Látszatra Putyin is tüntetett Navalnij szabadon engedéséért

Vlagyimir Putyin orosz elnök is tüntetett Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus szabadon engedéséért kedden Genfben, ám csupán látszatra, mert valójában egy Putyin-álarcos hasonmása vett részt a demonstráción.

Fotó: TASR/AP

Az orosz elnököt szerdára várják a svájci városba, ahol délután találkozik Joe Biden amerikai elnökkel. A tüntető félmeztelenül, katonai nadrágban demonstrált, hogy még inkább hasonlítson Putyinra, akiről nyáron készítettek ilyen öltözékű felvételeket.

A férfi egy vodkáspalackot tartott a kezében, miközben egy padon üldögélt. Maga mellé tett jól láthatóan egy Novicsok feliratú üveget, utalva arra az idegméregre, amellyel tavaly megmérgezték - feltételezések szerint Putyin utasítására - Navalnijt.

A Kreml rendíthetetlenül tagadja, hogy a feltételezésnek lenne valós alapja. Navalnij jelenleg két és fél éves börtönbüntetését tölti Oroszországban. A tüntetők egyebek mellett azt kiabálták: "Putyinmentes Oroszországot!" A Reuters hírügynökségnek az egyik demonstráló azt mondta, reméli, hogy Biden szembesíti Putyint Navalnij ellen elkövetett jogtalanságaival. Majd így folytatta:

Megértem, hogy a stratégiai kérdések az elsők (a két elnök találkozóján), de ha Biden, vagy más nyugati vezetők nem lépnek fel az emberi jogokért, akkor ki fog?"
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.