Kreml: Moszkvának és Európának új alapokon kell felépítenie kapcsolatait
Oroszországnak és Európának az ukrajnai háború után új alapokon kell felépítenie kapcsolatait, amelyek már nem lesznek olyanok, mint korábban - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak.
"Így vagy úgy, de a kapcsolatokat ki kell építenünk. Előbb vagy utóbb a különleges hadművelet véget fog érni, számunkra sikerrel" - nyilatkozott a szóvivő.
Elmondta, hogy Oroszország mint olyan ország, amely senkire sem jelent fenyegetést Európában, elvárja, hogy Európában se jelentsen senki sem fenyegetést rá nézve.
Az orosz elnöki szóvivő az Európai Parlament oroszgyűlölő álláspontja megnyilvánulásának minősítette azt határozatot, amelyben a testület csütörtökön közölte, hogy nem ismeri el az oroszországi elnökválasztás eredményét.
"Ezek aligha olyan kijelentések, amelyeket készek vagyunk meghallgatni" - mondta Peszkov.
Hangot adott véleményének, miszerint "ellentétben a parlamenti képviselők talán legfőbb hivatásával, amely a párbeszéd építése és a párbeszéd útjainak keresése, ez (az Európai Parlament) az ilyen elvakult nyilatkozatok és belső ellentmondások gépezetévé változott".
A szóvivő "ragyogó ötletnek" nevezte, hogy Moszkvában a Poklonnaja Gorán (a Főhajtás Hegyén) létrehozott katonai emlékközpontban kiállítják az ukrajnai háborúban zsákmányolt, külföldi gyártmányú fegyvereket. Úgy vélekedett, hogy a május 1-jén megnyíló, egy hónapig tartó szemle nagy érdeklődésre tart számot a moszkvaiak és az orosz főváros vendégei körében.
A Poklonnaja Gorán 12 országnak a frontról elvontatott több mint harminc harci járműve lesz megtekinthető, köztük a német Leopard-2-es harckocsi és az amerikai Bradley gyalogsági harcjármű is.