Kormányválságok sora jellemzi az európai országokat
Egyre több ország kormánya kerül nehéz helyzetbe Európa-szerte. A leginkább koalíciós kormányokat érintő politikai válságok rendszerint a pártok közti ideológiai és érdekellentétek miatt alakulnak ki, azok elmélyüléséhez pedig a több éve instabil gazdasági helyzet is hozzájárul. A legutóbb épp Norvégiában bekövetkezett, ám számos országot érintő kormányválságok ugyanakkor egy új politikai helyzetet is teremtethetnek Európában, ami a pártok megerősödésével, akár az egypárti kormányok felé is elmozdíthatja a hagyományosan koalíciós kormányokkal rendelkező országokat.
Az elmúlt időszakban Európa több országában is politikai instabilitás figyelhető meg, ami a kormányválságok mellett, több esetben is a regnáló hatalom bukását eredményezte. Franciaország, Németország, Ausztria, Szlovákia és legutóbb Norvégia példája is azt mutatja, hogy a többpárti, koalíciós rendszerek könnyen megingathatók. Ennek oka, hogy az elmúlt évek folyamatosan változó politikai és gazdasági helyzetében egyre nehezebb tartós és erős kormányokat fenntartani, ami különösen a többpárti koalíciós kormányzatokat tudta megingatni.
Ennek eredményeként a koalíciós kormányok egyre nehezebben tudnak konszenzust kialakítani, mivel a pártok ideológiai különbségei miatt gyakran kompromisszumképtelen helyzetek alakulnak ki. Ez vezetett például a német kormány bukásához, ahol a jelzőlámpa koalícióként emlegetett tömörülés tagjai több témában is képtelenek voltak dűlőre jutni. Mindez végül a kormány bukásához és a február végén esedékes előrehozott választásokhoz vezetett, amelyen a CDU mellett, az elmúlt években megerősödő AfD indulhat a legjobb esélyekkel.
Mindez jelentős változást sejtet a német politikában, ami a szélsőjobboldal megerősödése mellett, a liberális politikai irányzatok meggyengülését és több területen (például a migráció, vagy az energiapolitika) az eddigi politikai irányok teljes fordulatát eredményezheti.
A sok esetben kontraproduktív intézkedések a legtöbb esetben ugyanis tovább fokozták a negatív hatásokat, amik az ezzel párhuzamosan növekvő migrációs válsággal, valamint a magas infláció okozta megélhetési költségek emelkedésével és a növekvő munkanélküliséggel folyamatosan fokozták a társadalmi elégedetlenségeket, amik végül több országban is a kormány bukásához vezettek. Ilyen okok vezettek például az osztrák és francia kormány bukásához is, ahol a regnáló pártok képtelenek voltak kezelni a gazdasági válság okozta nehézségeket, valamint a migrációs nyomás megerősödését. Noha Franciaországban időközben már felállt egy új kormány, a szintén több pártot alkotó kormánykoalíció egyáltalán nem tűnik stabilnak.
Ezzel párthuzamosan Norvégiában az olajkitermelés és a fosszilis energiahordozók használatának kérdése mellett, szintén a migrációs politika okozott komoly feszültségeket a kormánypártok között. A koalíció felbomlását okozó viták után ugyan egyelőre nincs szó előrehozott választásokról az országban, azonban az emiatt megüresedett nyolc miniszteri poszt feltöltése várhatóan nem lesz egyszerű feladat Jonas Gahr Störe miniszterelnöknek.
A politikai stabilitás megőrzése tehát láthatóan egyre több kormány számára bizonyul nehéz feladatnak. A társadalmi és gazdasági problémák mellett, a politikai pártok közötti ideológiai szakadék mélyülésével a korábban jól működő koalíciós kormányok (a legtöbb esetben) emiatt sokkal nehezebben képesek megbirkózni a jelenlegi kihívásokkal. A következő évek így a nagyobb koalíciós kormányok bukása mellett, akár az egypárti kormányok megerősödését is hozhatja Európában, ami a jobb oldali pártok egyre érzékelhetőbb előretörése miatt, egy konzervatív fordulatot is eredményezhet a több éve liberális politikát folytató európai országok többségében.
