Korhatár bevezetését szorgalmazzák a közösségi média használatára a német uniópártok
Korhatár bevezetését fontolgatja a jobbközép, kormányzó Kereszténydemokrata Unió és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CDU/CSU) a közösségi média használatára a fiatalok védelmében - mondta Jens Spahn frakcióvezető, a CDU politikusa a Neue Osnabrücker Zeitung című lapnak.

A Tiktok alkalmazás esetleges betiltására vonatkozó kérdésre Spahn azt mondta: még mérlegelik a lehetőségeket.
- fogalmazott a politikus.
Agykutatók szerint
az Instagram és a Tiktok nagyjából ugyanúgy hat az agy jutalmazási rendszerére, mint a heroin.
- mondta Spahn.
A tiltás kemény eszköz, "de a fiataloknak az alkoholt és a nikotint is tiltjuk, hogy megvédjük a még fejlődő agyukat. És ha a TikTok még keményebb drogként hat, akkor tennünk kell valamit" - mondta a frakcióvezető.
Az unió és az Német Szociáldemokrata Párt (SPD) koalíciós szerződésükben megállapodtak abban, hogy megerősítik a gyermekek és fiatalok védelmét a digitális világban.
Az elmúlt hónapokban különböző pártok politikusai nyilatkoztak a közösségi médiában esetleg alkalmazandó korhatárról. Markus Söder, a CSU vezetője elutasította azt. Thorsten Frei (CDU), a kancellári hivatal vezetője szerint az ilyen előírások nehezen végrehajthatók. A Zöldek vezetője, Franziska Brantner viszont a 16 év alatti gyerekek és fiatalok számára a közösségi média tilalmát szorgalmazta.