Komoly következményekkel járna Grönland USA-hoz csatolása
Az Egyesült Államok venezuelai beavatkozása egyértelművé tette, hogy Washington akár radikális eszközökkel is kész érvényesíteni a geopolitikai érdekeit.
Az események hatására meginduló találgatások ráadásul további, hasonló lépések lehetőségét sem zárják ki, amelyek kapcsán egyre gyakrabban idézik fel Donald Trump korábbi kijelentéseit Grönland megszerzéséről. Egy ilyen lépés azonban amellett, hogy a NATO-n belül is súlyos törésvonalakat nyithatna meg, a többi nagyhatalom számára is jó alapként szolgálhatna a hasonló akciókhoz.
A január elején, Venezuelában végrehajtott amerikai művelet több szempontból is új fejezetet nyitott a nemzetközi politikában. Egyrészt ritka és egyértelmű nyíltsággal jelezte az erőpolitika visszatérését a nyugati féltekén, másrészt nyilvánvalóvá tette, hogy Washington kész gyorsan és egyoldalúan átírni a játékszabályokat, ha az érdekei úgy kívánják.
Az amerikai elnök még 2019-ben vetette fel először Grönland USA-hoz csatolásának ötletét, amit akkor még vásárlási gondolatként tárt a közvélemény elé. A későbbiek során aztán a téma többször is újra előkerült a nemzetközi politikában, a vásárlás gondolata pedig fokozatosan alakult át stratégiai vitatémává. Grönland ugyanis több szempontból is kulcsfontosságú terület az Egyesült Államok számára. Egyrészt a terület az USA rakétavédelmének szempontjából is kiemelt jelentőséggel bír, a szigeten működő amerikai létesítmények pedig kulcsfontosságúak a légvédelemben. Másrészt a terület a természeti erőforrások tekintetében is kiemelt jelentőségű. Grönlandon ugyanis olyan ásványkincsek, köztük ritkaföldfémek és más kritikus nyersanyagok vannak, amelyek a modern ipar számára stratégiai jelentőségűek és amelyek a klímaváltozásnak köszönhetően egyre könnyebben hozzáférhetőbbek lesznek a jövőben. Harmadrészt pedig – szintén a klímaváltozásnak köszönhetően – az Arktisz bejárataként számontartott terület egyre inkább kulcsfontosságúvá válik majd a jövőben, aminek így az ellenőrzése is nagyobb hangsúlyt kap majd az egyre éleződő nagyhatalmi verseny miatt.
Ezek fényében tehát nem meglepő, hogy a terület feletti ellenőrzés kérdése újra napirendre került. Grönland jogi és politikai státusza ugyanakkor komoly korlátokat szab az amerikai mozgástérnek. A sziget ugyanis egy autonóm terület Dánián belül, aminek bár saját kormánya és parlamentje van, a kül- és védelempolitika azonban továbbra is Koppenhága hatáskörébe tartozik.
Egy nyílt, katonai megszállás tehát nem csupán egy szuverén terület elleni agresszió lenne az USA részéről, hanem egy NATO-tagállam közvetlen érdeksérelmét is jelentené.
Egy erőszakos, vagy épp a dán kormányt megkerülő amerikai törekvés ugyanis elkerülhetetlenül feszültségeket keltene Dániával, ami teljesen megkérdőjelezné a szervezet alapját szolgáló kollektív védelem politikai hitelességét. Egy ilyen helyzetben a NATO számára nem pusztán jogi, hanem alapvetően politikai válsághelyzet állna elő. A szövetség működése ugyanis nem kizárólag a Washingtoni Szerződés cikkelyein nyugszik, hanem azon a feltételezésen, hogy a tagállamok biztonsági érdekei nem kerülnek egymással közvetlen konfliktusba. Amennyiben egy vezető tagállam azonban saját stratégiai céljait egy másik tagállam szuverenitásának rovására próbálná érvényesíteni, az nemcsak az 5. cikkely értelmezését tenné kérdésessé, hanem magát a szövetségi lojalitást is megkérdőjelezné. Mindez pedig komoly dilemma elé állítaná az európai tagállamokat, ami akár a szövetség széthullását is eredményezheti.
A lépés ráadásul nemzetközi szinten is következményekkel járna. Hiszen, ha a világ azt látja, hogy egy globális hatalom a nemzetbiztonságra hivatkozva rugalmasan kezeli a szuverenitás és a területi integritás elvét, az más nagyhatalmak számára is legitimáló példává válhat. Oroszország és Kína már jelenleg is aktívan keresi azokat a pontokat, ahol saját érdekeit erőteljesebben érvényesítheti, egy erőszakos amerikai lépés Grönland ügyében pedig jelentősen megkönnyítené számukra a hasonló narratívák felépítését például Tajvan, a Dél-kínai-tenger ellenőrzése, Abházia, vagy épp Dél-Oszétia kérdésében.
Emiatt az amerikai forgatókönyvekben Grönland esetében sokkal inkább egyfajta „puha” nyomásgyakorlási eszköz kerülhet előtérbe, ami bár formálisan nem sérti a nemzetközi jogot, de hosszabb távon mégis jelentős befolyást biztosít. A katonai jelenlét további növelése mellett – jelenleg kb. 500 amerikai katona állomásozik Grönlandon – ilyen eszköz lehet a gazdasági jelenlét további erősítése és infrastrukturális beruházások támogatása, illetve akár a biztonsági együttműködés további elmélyítése is. Emellett egyre gyakrabban merül fel a grönlandi önrendelkezés kérdésének hangsúlyozása is, amely elméletileg legitim politikai út lenne és arra is alkalmas lehet, hogy Dániát megkerülve közvetlen amerikai–grönlandi kapcsolatok épüljenek ki.
Az Egyesült Államok előtt tehát több út is rendelkezésre áll a grönlandi befolyás növelésére, ami az elmúlt napok nyilatkozatai és a világpolitikai trendek alapján szinte biztosan megtörténik. A valódi kérdés így sokkal inkább az, hogy mindezt milyen formában, milyen eszközökkel és milyen politikai áron teszi majd meg az amerikai vezetés. Bárhogyan is történjen, a sziget sorsa könnyen egy új nagyhatalmi korszak jelképe lehet, ahol az erőforrások, és a stratégiai térségek fontossága egyre inkább felülírhatják a korábban stabilnak hitt szabályokat. Mindez pedig a globális politikai egyensúlyt is tartósan egy konfliktusosabb és kiszámíthatatlanabb irányba tolhatja.
