Klaus Iohannis román államfő megpályázza a NATO főtitkári tisztségét
Klaus Iohannis román államfő bejelentette kedden, hogy megpályázza a NATO főtitkári tisztségét. Erről már hónapokkal ezelőtt felröppentek különböző híresztelések.

Iohannis azt mondta: a két évtizede NATO-tag Románia nevében, országa teljesítményére és saját tízéves államfői tevékenységének tapasztalataira alapozva pályázza meg a védelmi szövetség főtitkári tisztségét.
A román elnök Mark Rutte leköszönő holland kormányfővel száll versenybe a NATO-főtitkári tisztségért.
A román elnököt Jakov Milatović montenegrói köztársasági elnökkel közösen tartott bukaresti sajtóértekezletén újságírók kérdezték arról, hogy Emmanuel Macron francia elnök szerint nem zárható ki nyugati katonák Ukrajnába küldése.
- szögezte le a román államfő.
A montenegrói államfő rámutatott: román hivatali partnerével folytatott bukaresti tárgyalásain kiemelt helyen szerepeltek a biztonsági kérdések, mindkét NATO-tagállam egyaránt érdekelt a Nyugat-Balkán és a fekete-tengeri térség stabilitásában.