King tiszteletes és a centrifugális erő, avagy faji (neo)szegregáció az Egyesült Államok felsőoktatásában
Ifj. Martin Luther Kingnek volt egy álma. Egy álma arról, évtizedes kemény munkával megszüntethető az Egyesült Államokat mételyező faji szegregáció, afroamerikaiak és fehérek, latinók és ázsiaiak élhetnek együtt, s azt, hogy az ember mennyit ér, belső kvalitásai határozzák majd meg, nem az, milyen színű a bőre. 2020 Amerikáját látva kimondható, King tiszteletes álma odalett, s számára nem maradt más, mint néhány csendes fordulat egy koporsóban a georgia-i temetőben.
Elöljáróban annyit elmondhatunk, a továbbiakban nem lesz szó Martin Luther Kingről vagy az afroamerikaiak faji alapú elnyomásáról. A szegregációról azonban annál inkább. Csak ez nem az a tűzzel-vassal irtandó fajta, ez az a támogatni való, szükséges, sőt üdvözlendő-féle. Olyan, amelyik a fehéreket sújtja.
A szabad világ fővárosaként számon tartott New York vitán felül legpatinásabb egyeteme az NYU ugyanis kitalálta, milyen jó lenne szegregált kollégiumokkal kezdeni az új szemesztert. S lőn!
Az RT írta meg a wsws.org közlése alapján (ez a "negyedik internacionálé nemzetközi bizottságának" lapja - furcsa helyekre keveredik néha az ember), hogy az egyetem egyik diákújságja még júliusban bejelentette, az NYU vezetősége zöld utat adott egy "lakhatási projektnek" amely a "magukat feketeként azonosító" diákoknak nyújtana szállást, kizárólag fekete nevelőkkel. Az egyetem 2021 őszére ígéri az első ilyen diákszállót.
Az egyetem döntése nem példa nélküli. Mindenféle apró-cseprő, magántulajdonú főiskola és egyetem kampuszán már fel-felbukkantak hasonlók, de az NYU az egyik első, nemzetközi szinten is komolyan vehető intézmény, amely erre vetemedett. Ezeket a szállásokat általában egymáshoz igen hasonló érvekkel indokolják, mondván, kényelmes és biztonságos menedéket jelentenek a kisebbségi diákoknak, akik számára a fehérek jelenléte "kellemetlen lehet". Az NYU egyik afroamerikai diákszervezete, a Fekete Violák például petíciójában azt írta, "túl gyakran kell az osztálytermekben és a kollégiumokban (...) alulinformált társaikat a rasszizmusról okítaniuk", ennek "terhét" pedig nehéz elviselniük.
Ennyit a párbeszédről!
Egészen röhejes és kettő perc googlezéssel cáfolható állítás egyébként, hogy az NYU egyfajta fehér faji bástya lenne az amerikai felsőoktatásban. Mintegy 52 ezer hallgatójának mindössze harmada fehér, húsz százalékuk ázsiai, húsz százalékuk nem is amerikai, 14% latinó és hat százalékuk fekete. Nem vetjük el nagyon a sulykot, ha azt mondjuk, ez nem a dékáni hivatal rasszizmusa miatt van.
Egy tavalyi felmérés szerint 80 fölött van azoknak a felsőoktatási intézményeknek a száma, ahol külön feketéknek fenntartott kollégiumot hoztak létre (érdemes a lap alján található excel-fájlt végigböngészni), ez a vizsgált intézmények fele, de, mint kiderül, az USA kisebb egyetemein nem ritkák a faji alapon szerveződő diplomaosztók sem! (A vizsgálatban összeszedték a faji alapon szerveződő diákklubokat is, bár mi ebben különösebb problémát nem látunk, amennyiben azok nem a faji ellentétek szítását, hanem egy közösség szervezését tűzik ki célul.)
Egy a jelenséggel foglalkozó tanulmány neo-szegregációnak nevezi az elkülönülés ilyetén formáját, amely:
A szerzők ugyanis azzal érvelnek, a kisebbségi diákokat fenyegető valódi veszély éppen az, hogy saját félelmeik fogjaivá válnak, ahelyett, hogy az amerikai társadalom teljes jogú tagjaivá válnának, inkább elszigetelődnek attól, ez pedig nem más, mint a "politikai elnyomás álcázott formája".
Már az ilyen diákszállások neve is az Orwelli újbeszélt idézi.
Vonzódás-szállásnak (az affinity housing kifejezést jobb híján így lehetne magyarra ültetni) hívják őket, esetleg a nálunk is egyre ismertebb safe spaceként hivatkoznak rájuk.
A patinás Northwestern Egyetem ennél is tovább ment. Elnöke, Morton Schapiro a fekete hallgatók azon javaslatát, hogy szeretnének "csak fekete" étkezőket, tavaly azzal kommentálta, teljesen érthető a kérés, hiszen a safe spaceket "mindannyian megérdemeljük", és a
Így az írás végén be kell vallanunk a nyilvánvalót, nem tudtunk választ adni az egyik legfontosabb kérdésre. Mégis kinek az érdeke, hogy a faji ellentéteket pengeélesre fenje?! Miután feladtuk a próbálkozást, óhatatlanul eszünkbe juthat, Martin Luther Kingék még azért küzdöttek, hadd üljenek fel ugyanarra a buszra, amin a fehérek utaznak. Mi viszont majd megérjük, lesz afroamerikai, aki azért küzd majd, hadd ne kelljen!
S marad a kérdés, kinek lesz ez jó?!
