2022. október 8., 15:06

Kilenc halottat követelt egy ír benzinkútrobbanás

Robbanás történt egy benzinkúton Írország északnyugati részén, a balesetben kilencen életüket vesztették, nyolc embert sérülésekkel kórházban ápolnak - közölte a helyi rendőrség szombaton.

Írország benzinkútrobbanás
Fotó: TASR/AP

A katasztrófa Creeslough-ban történt péntek este, egyelőre ismeretlen okok miatt.

Az Applegreen céghez tartozó komplexum magában foglalta a 400 fős település egyetlen postáját és élelmiszerüzletét, de egy fodrászszalon is az épülethez tartozott.

Egy szomszédos lakóházban is súlyos károk keletkeztek.

A sérülteket az ír parti őrség helikopterével szállították kórházba. A helyiek segítségére siettek az észak-írországi hatóságok is. A helyszínen keresőkutyákkal is kutattak a romok alatt rekedt túlélők után.

Szombat délutáni nyilatkozatok szerint mindazonáltal már nem számítanak rá, hogy túlélőre lelnének.

Micheál Martin ír miniszterelnök azt mondta, hogy az Ír-sziget egésze „megdöbbenve és teljesen lesújtva” osztozik a helyiek fájdalmában. A kormányfő részvétét fejezte ki az egész település és azok számára, akik a tragédiában elvesztették szeretteiket. Megköszönte továbbá az ír és északír hatóságoknak, hogy hamar a helyszínre siettek, és „rendkívül traumatikus körülmények között is egész éjen át dolgoztak”.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.