2021. június 7., 20:42

Kezdődik! A német külügyminiszter szerint meg kell szüntetni a vétó lehetőségét az EU-s külpolitikai döntéshozatalban

Meg kell szüntetni a tagállami vétó lehetőségét az Európai Unió külpolitikai döntéshozatalában - mondta a német külügyminiszter hétfőn Berlinben.

Heiko Maas
Fotó: TASR/AP

Heiko Maas a tárca 19. nagyköveti konferenciáját megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy Németország nem kíván új hidegháborút, de úgy véli, szorosabbra kell fonni a liberális demokráciák szövetségét, és észre kell venni, amikor "mások" megkérdőjelezik ezt a fajta berendezkedést, például azzal, hogy "a rendszerek közötti versengéssé stilizálják a maszk-, vagy vakcinaszállításokat". A liberális demokráciák ellenálló képességét meg kell erősíteni, és ehhez az is szükséges, hogy a vétó intézményének felszámolásával megerősítsék az EU "külpolitikai cselekvőképességét" - közölte.

A közösség nem engedheti meg, hogy "túszul ejtsék, akik vétójukkal megbénítják külpolitikánkat" - mondta Heiko Maas.

Az utóbbi hónapokhoz képest "nagyobb egység" szükséges az emberi jogi kérdésekkel kapcsolatban napirendre kerülő szankciók ügyében is - tette hozzá.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.