Kezdeményezi a dél-afrikai kormány a prostitúció dekriminalizálását
Törvényjavaslatot nyújtott be pénteken a dél-afrikai kormány azzal a céllal, hogy dekriminalizálják a prostitúciót abban bízva, hogy az intézkedés hozzájárulhat a nők elleni erőszak visszaszorításához is.
A javaslat értelmében a szexuális szolgáltatások felkínálása és igénybevétele nem számítana bűncselekménynek. Az igazságügyi tárca vezetője sajtótájékoztatóján elmondta, azt remélik, hogy a dekriminalizálás következtében csökkennek majd a szexmunkások sérelmére elkövetett jogsértések, illetve a prostituáltak könnyebben hozzáférhetnek majd egészségügyi szolgáltatásokhoz, javulhatnak a munkakörülményeik, és kevésbé lesznek kitéve diszkriminációnak és megbélyegzésnek.
Az országban különösen nagy gondot okoz a nőkkel szembeni erőszak: a rendőrség novemberben közzétett adatai szerint a 2017-2018-as időszakhoz képest 2021-2022-re 13 százalékkal emelkedett a nők elleni szexuális támadások száma. A statisztikák alapján az országban minden tizenkettedik percben panasz érkezik a rendőrségre nemi erőszak miatt, és a valódi számok még ennél is nagyobbak lehetnek, mert nem minden ügyet jelentenek a hatóságoknak.
Az ország társadalmát több borzalmas eset is sokkolta az utóbbi időben. Júliusban például egy nyolc nő elleni csoportos nemi erőszak esete keltett felháborodást, októberben pedig egy johannesburgi épületben találtak rá több meggyilkolt nő holttestére, közülük néhányan eltűntként nyilvántartott prostituáltak voltak.