2022. október 17., 20:18

Keresik a pénztolvajokat

Hatalmas korrupciós botrány körvonalazódik Irakban, ahol mintegy két és fél milliárd dollárnak megfelelő összeg tűnt el az adóhatóság számlájáról.

Nem lesz egyszerű kinyomozni
Illusztráció
Fotó: Facebook

Musztafa al-Kádimi ügyvivő miniszterelnök vasárnap esti közleményében az Irakban burjánzó korrupciót hibáztatva közpénzekkel való visszaélésről tett említést. Mint közölte, az ügyben már hónapokkal korábban nyomozást indítottak, és átadták a vonatkozó iratokat az igazságszolgáltatásnak.

Kádimi hangsúlyozta, hogy az elkövetőket felelősségre fogják vonni.

Az iraki pénzügyminisztérium egy vasárnap ismertté vált irata szerint 3,7 billió iraki dínár (két és fél milliárd dollár) tűnt el az adóhivatal számlájáról. A dokumentum szerint az összeg 2021 szeptembere és 2022 augusztusa között került beváltott csekkek útján öt vállalat számláira, ahonnét azt ismeretlenek azonnal felvették készpénzben.

A minisztérium az ügy kivizsgálásába bevonta a kormány korrupcióellenes hivatalát is.

A Transparency International (TI) nemzetközi korrupcióellenes szervezet 180 államot felsoroló lajstromán Irak a 157. helyen szerepel. Ennek legfőbb okát szakemberek a hatalommegosztás elve alapján működő politikai rendszerben látják, amelynek értelmében a kulcsfontosságú hivatalok a legfontosabb politikai csoportosulások között vannak felosztva. Ez a szabályozás a Szaddám Huszein hatalmát megdöntő 2003-as amerikai invázió óta van hatályban.

Az iraki parlament nemrég választotta meg Abdullatif Rasíd kurd politikust az ország új elnökének. Rasíd egyik első intézkedéseként Mohammed asz-Szudáni síita politikust kérte fel kormányalakításra, aki a legnagyobb parlamenti tömbnek, az Irán-barát síita politikusok alkotta Koordinációs Keretnek a jelöltje. Kádimi egyelőre ügyvivőként látja el a kormányfői teendőket.

Szudáni azt ígérte, hogy megfékezi a korrupciót az olajban gazdag országban. "Nem fogjuk engedni, hogy az irakiak pénzét ellopják" - írta Twitter-oldalán.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.