Keresi a rendőrség Jecza Péter szobrászművész temesvári sírjának megrongálóit
Keresi a rendőrség Jecza Péter romániai magyar szobrászművész temesvári sírjának megrongálóit, akik ellopták a sírhantról a fejfaként odaállított bronz emlékművet - erősítette meg az MTI-nek Andreia Jerdea rendőrségi szóvivő.

A Temes megyei rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: szombaton keresték meg őket, hogy ismeretlen tettesek ellopták Jecza Péter síremlékét a temesvári Hősök temetőjéből (Lippai úti temető). A keletkezett kár értéke mintegy tizenötezer euró.
A rendőrség bűnvádi eljárást indított az ügyben lopás vádjával, jelenleg zajlanak a vizsgálatok az ismeretlen tettesek azonosítása és felelősségre vonása végett.
"Meggyalázott emlékezet. Ellopott emlékezet" - írta az özvegy, aki szerint az ellopott emlékműnek arra kellett volna emlékeztetnie, hogy a 2009 márciusában elhunyt művész a derűs égbe távozott.
- fogalmazott.
Sorina Jecza a Tion hírportálnak úgy nyilatkozott, hogy a lopást a művész fia, Andrei Jecza jelentette a rendőrségen szombaton, de a temető gondnoksága szerint március elsejére virradóra történt. A temetőgondnok nem értesítette a hatóságokat.
Jecza Péter korunk egyik legfoglalkoztatottabb erdélyi magyar szobrásza volt, akinek tehetségét Európában is számon tartották - írja róla az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában gyűjtőportál.
Diplomája megszerzése után a temesvári egyetem rajztanárképző karán oktatott, majd a Traian Vuia Műegyetemen volt adjunktus. 1990-től a Nyugati Egyetem Képzőművészeti Karának volt a professzora, ezzel a temesvári képzőművészeti szakoktatás egyik alapító alakjává is vált, szobrásznemzedékek sorát indította el a pályán.
Temesváron hunyt el 2009. március 24-én, halála után a bánsági város díszpolgárává választották. Posztumusz, 2010-ben avatták fel Niké II. című térplasztikáját Sepsiszentgyörgy főterén.