Katasztrófahelyzet: Alaszkát elvitte a víz
Mike Dunleavy alaszkai kormányzó katasztrófahelyzet kihirdetését kérte pénteken a Fehér Háztól, miután a Halong tájfun okozta áradások miatt ezreket kellett evakuálni az alaszkai partvidék falvaiból.
A károk olyan jelentősek, hogy az evakuáltak közül sokan legalább 18 hónapig nem térhetnek vissza otthonaikba - számolt be róla a kormányzó.
A Halong tájfun 2-es kategóriájú hurrikán erejével csapott le a múlt hét végén Alaszka délnyugati részére, a Bering-tenger partvidékén. A vihar több mint tíz, pár száz fős lakosságú őslakos települést érintett, az áradásoknak egy halálos áldozata volt, két embert eltűntként tartanak nyilván.
Az anchorage-i hatóságok pénteken arról számoltak be, hogy mintegy 1600 evakuált érkezésére számítanak. Az alaszkai nemzeti gárda repülőivel eddig már csaknem hatszázan érkeztek meg, akiket egy sportcsarnokban és egy kongresszusi központban helyeztek el, és szombaton további evakuáltakat várnak.
A szövetségi kormány bekapcsolódott a kutatásba és mentésbe, segítséget nyújt az evakuálásban, és részt vesz a károk felmérésében is.
Az Amerikai Vöröskereszt alábbi videója jól érzékelteti a helyzet súlyosságát.