Kábelszakadás okozta a lisszaboni siklóvasút balesetét az előzetes vizsgálat szerint
A két kabin közötti kábel szakadása okozta a lisszaboni siklóvasút szerdai balesetét, amely 16 ember életét követelte - közölte az előzetes vizsgálatok alapján a portugál légi és vasúti balesetek kivizsgálásával foglalkozó hivatal (GPIAAF) szombat esti jelentésében.

"A baleset napjának reggelén elvégzett tervezett szemle során nem észleltek rendellenességet a kábelen" - pontosították az ügynökség nyomozói első közleményükben, amely megerősített megállapításokat tartalmaz, és nem pontos következtetéseket a baleset okaira vonatkozóan.
A Gloria siklóvasút, amely jelenlegi formájában 1914-ben épült, két sárga kocsiból áll, amelyek egy ellensúlyrendszer segítségével felváltva mennek fel és le egy 45 méteres szintkülönbségű pályán 276 méter hosszan, az "átlagosan 18 százalékos lejtőn" - emlékeztettek a GPIAAF nyomozói.
- írták, hangsúlyozva, hogy a két kocsit összekötő kábel a föld alatt helyezkedik el.
Szeptember 3-án 18 órakor a Gloria siklóvasút kocsijai a megfelelő állásban voltak - írták, hozzátéve, hogy a kocsikban utazók pontos száma jelenleg nem ismert. Néhány perccel később a kabinok megkezdték útjukat, de "néhány pillanattal az indulás után, mintegy hat méter megtétele után, hirtelen elveszítették az összekötő kábel által biztosított egyensúlyi erőt". A 2. számú kabin (az út alján) hirtelen hátrafelé kezdett haladni. Az 1. számú kabin, a (felső állomástól) Calçada da Glóriától, továbbra is lefelé haladt, és sebessége egyre nőtt, annak ellenére, hogy a vezető megpróbálta lefékezni - írták a GPIAAF nyomozói.
- derült ki a jelentésből.
Az előzetes vizsgálat szerint a jármű teljesen elvesztette irányíthatóságát, a kabin felső részével oldalról nekicsapódott a bal oldalon található épület falának, ami a fa karosszéria megsemmisülését eredményezte. Ez után frontálisan nekicsapódott egy lámpaoszlopnak és a siklóvasút légi elektromos hálózata tartószerkezetének; mindkettő öntöttvas, így nagyon jelentős károkat okozott a kocsiban. A kocsi végül egy másik épület sarkánál állt meg.
Öt portugál és tizenegy külföldi halt meg a balesetben, amelynek a legfrissebb adatok szerint mintegy húsz sérültje is van.