2023. október 5., 18:18

Junkcer: Ukrajna korrupt, nem áll készen az EU-s csatlakozásra

Bár az interneten elsősorban dülöngélős, és Orbán Viktornak tockost adó videói mentek nagyot, igaztalan lenne, ha azt mondanánk, Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság volt elnökének nincsenek érdemei.

juncker-ora.jpg

Nyugdíjas politikusként azonban már nem köti annyira a politikai korrektség, mint az Európai Unió legfőbb végrehajtó szervének elnökeként. A 68 éves egykori csúcspolitikus az Augsburger Allgemeine Zeitungnak adott terjedelmes interjút, melyet a nyugati sajtó mellett az ukrán is élénken szemlézett. A ma megjelent interjúban Ukrajna európai uniós tagsága esélyeiről Kijev számára hervasztó dolgokat mondott.

Bárki, aki foglalkozott Ukrajnával, tudja, hogy ez egy olyan ország, amely a társadalom minden szintjén korrupt"

– fogalmazott.

Juncker figyelmeztetett, Ukrajnának az uniós tagsághoz "hatalmas belső reformra" lesz szüksége, a helyzetet súlyosbítja, hogy az EU-nak "már eddig is rossz tapasztalatai vannak az új tagokkal folytatott jogállamisági tárgyalások során".

A volt luxemburgi miniszterelnök intette a tagországokat, ne tegyenek hamis ígéreteket Ukrajnának, miközben annak népe szenved.

Juncker méltatta Ukrajnának az orosz invázió elleni erőfeszítéseit, amit az európai értékek védelmének tartott, és nem zárta ki, hogy keleti szomszédunk a részleges tagság lehetőségét megszerezze.

Nem ez az első alkalom, hogy az EB volt vezetője kritikusan nyilatkozik Ukrajnáról. Egy márciusi nyilatkozatában úgy fogalmazott, Ukrajnának 20-25 évre van szüksége a csatlakozáshoz. Bár Juncker nem fejtette ki, miért kell Ukrajnának ennyit várnia, a Hágában tartott beszédével a holland választókat kívánta megnyugtatni, hogy az Ukrajna és az EU közötti idei szabadkereskedelmi megállapodás nem az első lépés az Európai Unióhoz való gyors csatlakozás felé.

Megosztás
Címkék