2025. január 14., 08:50

Joe Biden szerint az Egyesült Államok győzelemre áll a globális versenyben

Az Egyesült Államok győzelemre áll a globális versenyben, és több szövetségese van, mint bármikor történetében – hangoztatta Joe Biden leköszönő elnök hétfőn a külpolitikáját áttekintő beszédében.

 

Joe Biden
Fotó: TASR/AP

Joe Biden az amerikai külügyminisztériumban a hivatali idejét értékelő felszólalásában kijelentette, hogy az Egyesült Államok erősebb, mint négy évvel ezelőtt, versenytársai pedig gyengébbek, és "szembeszéllel" szembesülnek.

Az ellenfelek gyengeségét az elnök részben a bevezetett amerikai szankciókkal magyarázta. Megállapította, hogy Oroszország is meggyengült, "vesztésre álla a harctéren", nem tudta elérni célját Ukrajnában, valamint - ahogy Joe Biden mondta - "Vlagyimir Putyin nem tudta elérni Kijevet". A január 20-án távozó elnök Ukrajnával kapcsolatban azt emelte ki, hogy változatlanul szabad ország, ugyanakkor Kijev további támogatását sürgette, és óvott attól, hogy magára hagyják.

A NATO helyzetét úgy értékelte, hogy erősebb a szövetség, mint évtizedek óta bármikor, amit azzal magyarázott, hogy ma a szervezet 23 tagországa teljesíti a GDP 2 százalékára vonatkozó védelmi kiadási előírást, miközben 4 évvel ezelőtt még csak 9 ilyen tagország volt. A közel-keleti konfliktust illetően úgy fogalmazott, hogy a palesztin emberek és Izrael is megérdemli, hogy békében éljen, emellett sürgette a Hamász kezében lévő túszok szabadságát is garantáló megállapodás lezárását. Az amerikai gazdasággal kapcsolatban Joe Biden úgy fogalmazott, hogy konjunktúrában van, országa pedig erősebb belföldön és a világban egyaránt.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.