Joe Biden jelezte, azért lépett vissza, hogy Donald Trump legyőzésére koncentrálhasson
Részben azért lépett vissza az elnökválasztástól, hogy a Demokrata Párt legsürgetőbb feladatára, Donald Trump győzelmének megakadályozására összpontosíthasson - mondta Joe Biden a CBS televíziónak adott vasárnapi interjúban.

Az amerikai elnök elmondta, hogy a Kongresszus több alsó- és felsőházi tagja úgy gondolta hogy az ő választási indulása csökkenti győzelmi esélyeiket. November 5-én nem csak elnökválasztást, de kongresszusi választásokat is tartanak, amelyen a képviselőház minden helye, a szenátusban pedig a helyek harmada, 34 szenátori szék a tét.
Joe Biden a július 21-én bejelentett visszalépése óta adott első interjúban kitartott amellett, hogy nem volt esélytelen a győzelemre, és azt mondta, hogy az általa ismert közvélemény-kutatások visszalépésének bejelentésekor is fej-fej melletti versenyt mutattak republikánus kihívójával, és a választást ő, Joe Biden nyerte volna meg.
A korábbi újraválasztási szándékával kapcsolatban közölte, hogy kritikusan fontosnak gondolta a "demokrácia fenntartását", valamint az ország iránti kötelessége közül legfontosabbnak Donald Trump legyőzését nevezte.