2023. május 10., 09:22

Izraelben várják a palesztin válaszcsapást

Izraelben készenléti állapotban várják a palesztinok válaszát a kedd izraeli légicsapásokra, a Gázai övezet környékén továbbra sincs tanítás - jelentette a helyi média szerdán.

Halottak is voltak
Képünk illusztráció
Fotó: TASR

Éjszaka a várakozásokkal ellentétben nem indítottak rakétákat a Gázai övezetből Izrael felé válaszul az Iszlám Dzsihád nevű iszlamista szervezet három gázai vezetőjének kedd hajnali célzott megölésére, mely akcióban tíz civil, köztük négy gyermek is életét vesztette.

A válaszok nem korlátozódnak egy bizonyos frakcióra, hanem minden csoportnak részt kell vennie benne"

- nyilatkozta a Gázai övezetet irányító Hamász terrorcsoport egyik tisztviselője. "Súlyos leckét fognak adni Izraelnek"- tette hozzá.

A válaszcsapástól tartva nem csak kedden, hanem szerda délelőtt sem megy iskolába mintegy háromszázezer tanuló a Gázai övezet melletti izraeli településeken. Az oktatási minisztérium internetes távoktatással próbálja helyettesíteni a tanítást.

A Gázai övezet negyven kilométeres körzetében továbbra is tilos a gyülekezés, s Askelonban számos kereskedő arról számolt be, hogy üresek a boltok. A szabad ég alatt legfeljebb tízen, zárt területen legfeljebb százan tartózkodhatnak, és csak azok a munkahelyek működhetnek, ahol légiriadónál időben elérhető az óvóhely.

A ynet szerint a biztonságiak úgy vélik, hogy az Iszlám Dzsihád azért késlelteti a választ, mert átütő erejű "nyitó csapást" szeretne. Kedd délután egy ilyet hiúsítottak meg egy légicsapással Hán-Junisznál, és Izrael nagy erőfeszítéseket tesz a további hasonló támadások megakadályozására.
Válaszra vár
Fotó:  TASR

Helyi médiaértesülések szerint a színfalak mögött megpróbálják közvetítők segítségével megnyugtatni a kedélyeket. A tárgyalásokon részt vesz az ENSZ-főtitkár küldötte, valamint Egyiptom és Katar képviselői, akik nyomást gyakorolnak az Iszlám Dzsihádra, hogy ne válaszoljanak, s a Hamászra, hogy kényszerítsen nyugalmat az Iszlám Dzsihádra.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsában szerdán zárt ülést tartanak a Gázai övezeti eszkalációról, Kína, Oroszország és az Egyesült Arab Emirátusok kérésére.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.