2024. július 23., 13:01

Izrael légicsapással megölte a Hamász egyik parancsnokát Ciszjordániában

Az izraeli hadsereg kedden légicsapással megölte a palesztin Hamász katonai szárnyának helyi parancsnokát és az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű palesztin katonai szervezet helyi vezetőjét Ciszjordániában.

2023-10-17 Gázai övezet bombázás
Fotó: TASR/AP

A hadsereg szóvivője arról számolt be, hogy az izraeli légierő támadást intézett Ciszjordánia északi részén, Túl-Karmban, ahol tűzharc tört ki izraeli katonák és palesztin fegyveresek között.

Palesztin jelentések szerint

a drónnal végrehajtott légicsapásban végeztek Asraf Nafettel, a Hamász katonai szárnyának helyi parancsnokával, valamint az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai helyi egységét vezető Mohamed Abu Abddal.

A rámalláhi jelentések szerint az izraeli rajtaütés során a túl-karmi menekülttáborban legalább öt ember életét vesztette, és hárman megsebesültek. A Palesztin Vörös Félhold szerint a halottak között egy nő is van.

A Palesztin Hatóság Rámalláhban működő egészségügyi minisztériuma arról is beszámolt, hogy az izraeli hadsereg szintén Ciszjordániában, a Hebron melletti Széírben megölt két palesztint, egyikük a 39 éves Dzsihád Salada volt.

Az izraeli hadsereg szóvivőjének jelentése szerint az éjszaka folyamán az izraeli légierő vadászgépei megtámadták a libanoni síita Hezbollah épületeit és létesítményeit a dél-libanoni Houla és Ajta-as-Sab falvak térségében.

Előzőleg, hétfőn a Hezbollah számos rakétát és drónt indított Izrael északi határvidéke ellen.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.