Izrael jelentős légicsapást mért a húszik jemeni kikötőire és más célpontokra
Az izraeli légierő jelentős, mintegy ötven rakétából álló légicsapást mért a húszik jemeni kikötőire és más jemeni célpontokra vasárnap éjjel - jelentette az izraeli hadsereg (IDF) hétfő reggel.

A légitámadás célpontjai a jemeni húszi lázadók által ellenőrzött tengeri kikötők és más infrastrukturális létesítmények voltak. Az izraeli védelmi minisztérium által "Fekete Zászló" fedőnéven indított hadművelet a húszi fegyveres szervezet ellen irányult, melyet Izrael Irán egyik meghosszabbított karjának tekint. Rasz Isza, Hudajda és Asz-Szalíf kikötőket lőtték, melyeket Jeruzsálem szerint iráni fegyverek szállítására használnak a húszik.
Szintén célba vettek egy erőművet Rasz Katíbban, valamint a Galaxi Leader nevű hajót, amelyet a húszik 2023 novemberében elfoglaltak, és azóta a Vörös-tenger térségében végrehajtott tengeri terrorakcióik jelképévé vált.
Az IDF a hadművelet előtt az ott élők számára a három érintett jemeni kikötőre "sürgős evakuálási figyelmeztetést" adott. Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter az akciót követően kijelentette:
Néhány hete az IDF megpróbálta likvidálni a húszi fegyveres erők vezérkari főnökét, Mohamed al-Gamarit, aki a hírszerzési jelentések szerint kulcsszerepet töltött be az iráni-húszi katonai együttműködésben. Egyelőre nem világos, hogy al-Gamari megsebesült vagy életét vesztette-e az ellene indított támadásban.
A húszik az Iránnal létrejött tűzszünet után is folytatták az Izrael elleni rakétatámadásokat, s az elmúlt napokban több alkalommal is légiriadókat rendeltek el miattuk izraeli városokban.
Ezeket a rakétákat az izraeli légvédelem eddig minden alkalommal sikeresen elfogta, nem érkezett jelentés sérültekről vagy anyagi károkról miattuk. Az IDF közleménye szerint a húszik rendszeresen civil infrastruktúrát, kikötőket, erőműveket és kereskedelmi hajókat használnak katonai célokra, s a légicsapásokkal a húszik terrorista képességeit szándékoznak korlátozni, valamint helyreállítani a Vörös-tenger térségének biztonságát.