2020. március 2., 22:01

Isten és a Szovjetúnió is ott van az orosz alkotmánymódosításban

Az istenhitre és Oroszországra, mint a Szovjetunió jogutódjára is hivatkozik Vlagyimir Putyin orosz elnök alkotmánymódosítási indítványaiban - közölte Vjacseszlav Vologyin az orosz parlament alsóházának elnöke újságíróknak nyilatkozva hétfőn Moszkvában.

putyin bácsi
Fotó: TASR/AP

Putyin az alkotmánymódosítási javaslatok beadásának utolsó napján juttatta el a házelnökhöz a 24 oldalon tárgyalt indítványait. A változtatásokról az állami duma (alsóház) március 10-én szavaz majd második olvasatban.
"Az ezeréves történelme által egyesített Oroszországi Föderáció, megőrizve az elődök emlékét, akik átadták nekünk eszményeiket és az istenhitet, csakúgy, mint az orosz állam fejlődésének jogfolytonosságát, elismeri a történelmileg kialakult állami egységet" - idézte Vologyin a Putyin által javasolt szöveget.

A házelnök hangsúlyozta, hogy az indítványozott alaptörvény-változtatás "a Szovjetuniónak az Oroszországi Föderáció keretein belüli jogutódlásról" szól, társadalmi igényt kielégítve. Közölte, hogy Putyin javaslatai megtiltanák az ország területeinek elidegenítését célzó tetteket és felhívásokat.

Az elnöki javaslat szerint a gyermekeket kell megnevezni az ország legfontosabb kincsének, a házasság fogalmát pedig egy férfi és egy nő szövetségeként kell meghatározni. Putyin megerősítené az orosz nyelv hivatalos használatát az állam területén, de a köztársaságoknak megengedné, hogy nemzeti nyelveiknek az orosszal egyenrangú államnyelvi státust adjanak.

Putyin indítványai az államépítési és törvényhozási bizottsághoz kerülnek. Az elnök által először január 15-én megemlített, eredetileg az alaptörvény 22 cikkét érintő módosítási csomag az orosz alkotmány prioritásának meghirdetése mellett konkrét állami szociális kötelezettségvállalási elemeket, valamint a hatalmi ágak kölcsönös viszonyát megváltoztató kezdeményezéseket is tartalmaz. Megfigyelők szerint a változtatások lehetőséget nyújtanak majd arra, hogy a hivatalban lévő államfő valamilyen formában hatalmon maradhasson azt követően is, hogy 2024-ben lejár a negyedik elnöki mandátuma. Az alkotmánymódosításról várhatóan április 22-én országos szavazást fognak tartani.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.