Iráni külügyminiszter: nincs garancia a helyzet kontrollálására, ha Izrael bevonul a Gázai övezetbe
Senki sem tudja garantálni a helyzet kontrollálását, ha Izrael bevonul a Gázai övezetbe - jelentette ki vasárnap Katarban Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter.

Az iráni diplomácia vezetője Irakot, Libanont és Szíriát is felkereste. Dohában Iszmáil Hanijével, a Hamász vezetőjével is tárgyalt, akivel az együttműködés folytatásáról állapodtak meg. Irán hosszú ideje támogatja a Gázai övezetet uraló terrorszervezetet. A dohai találkozón a Hamász Izrael elleni támadását történelmi győzelemnek nevezte, amely jelentősen visszavetette a palesztin területek izraeli megszállását.
- közölte az iráni külügyminiszter a katari emírrel folytatott megbeszélésein a teheráni külügyi tárca tájékoztatása szerint. Teherán szerint azoknak, akik szeretnék megakadályozni a konfliktus kiszélesedését, meg kell akadályozniuk "a cionista rezsim barbár támadásait".
Amirabdollahián figyelmeztetett arra is, hogy az Izrael és a Hamász közti konfliktus "minden eltelt órával azzal a veszéllyel fenyeget", hogy átterjedhet más frontokra is, amennyiben az izraeli katonai kampány nem ér véget a Gázai övezetben.
- hangoztatta az iráni diplomácia vezetője az al-Dzsazíra katari székhelyű pánarab hírtelevíziónak nyilatkozva.
- tette hozzá.
Amirabdollahián beszélt arról is, hogy nemrég találkozott Haszan Naszrallahhal, a libanoni Hezbollah vezetőjével, akitől azt tudta meg, hogy "minden forgatókönyv az asztalon van". Irán a libanoni síita fegyveres szervezet legjelentősebb támogatója.