2021. augusztus 2., 07:52

Irán támadta meg az izraeli üzemeltetésű hajót Omán térségében

Naftali Bennett izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy cáfolata ellenére Irán hajtotta végre csütörtökön a két emberéletet követelő támadást az izraeli működtetésű teherhajó ellen Omán térségében - jelentette vasárnap a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet.

Naftali Bennett
Fotó: TASR/AP

Noha az iráni külügyminisztérium azt állította, hogy Izrael vádjai hamisak, de Naftali Bennett a kormány vasárnapi ülésén elutasította Teherán tagadását. „Irán megpróbál kibújni alóla, de egyértelműen kijelentem, hogy övé a felelősség"- jelentette ki Bennett.

Az iráni külügyminisztérium korábban azt közölte, hogy Teherán nem vett részt az Ománi-öbölben a Mercer Street nevű hajó elleni támadásban, miután Izrael Iránt vádolta már néhány órával az incidens után.

Az elmúlt napokban a világ újabb emlékeztetőt kapott az iráni agresszióról, ezúttal a tenger közepén. A hajó elleni dróntámadással az irániak egy izraeli célpontra lőttek"

- mondta Bennett.

„A magunk eszközeivel át fogjuk adni üzenetünket"- ígért választ az izraeli miniszterelnök a hajó elleni akcióra.

Irán bűnös magatartása nemcsak Izraelre nézve veszélyes, hanem a hajózás és a nemzetközi kereskedelem szabadságának globális érdekeit is sérti"

- tette hozzá Bennett.

„Hírszerzési bizonyítékaink vannak, és elvárjuk, hogy a nemzetközi diplomácia  egyértelművé tegye az iráni rezsim számára, hogy súlyos hibát követett el" - hangsúlyozta az izraeli kormányfő.

Jaír Lapid külügyminiszter megtárgyalta amerikai és egyesült királyságbeli kollégáival az Irán elleni nemzetközi választ. A valószínűleg drónnal elkövetett támadásban életét vesztette a legénység két, brit illetve román állampolgárságú tagja.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter vasárnap közölte: az Egyesült Államok meg van győződve arról, hogy Irán követte el a támadást. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy nincs mentség erre a támadásra és Washington partnereivel és a térségbéli kormányzatokkal együttműködve fontolgatja a megfelelő válaszlépéseket.

Dominic Raab brit külügyi tárcavezető hasonló szellemben nyilatkozott, közölte: országa partnereivel együttműködve dolgozik egy összehangolt válaszon.

Nagy-Britannia elítéli ezt a törvénytelen és kegyetlen támadást, amelyet egy kereskedelmi hajó ellen követtek el Omán partjainál egy brit és egy román halálos áldozatot követelve"

- jelentette ki Raab. "Úgy véljük, ez egy szándékos, célzott és a nemzetközi jog egyértelmű megsértését megtestesítő támadás volt Irán részéről" - húzta alá.

A brit miniszter szerint nagy valószínűséggel Irán támadta meg a hajót egy vagy több drón segítségével.

Szaíd Hatibzadeh, az iráni külügyminisztérium szóvivője vasárnapi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy

a cionista rezsim (Izrael) teremtette a bizonytalanságot, a terrort és az erőszakot".

Mint mondta, a teheráni vezetés visszautasítja a vádakat, miszerint bármi köze lett volna a történtekhez. Hatibzadeh szerint ezek az alaptalan vádak mindössze figyelemelterelésként szolgálnak Izrael részéről.

A támadás pontos részletei egyelőre nem ismeretesek.

Izraelben ártatlan emberek elleni terrorizmusnak és a tengeri kereskedelmi útvonalak megsértésének nyilvánították az incidenst, és a ynet szerint várhatóan panaszt nyújtanak be az ENSZ Biztonsági Tanácsához.

A támadást csütörtökön hajtották végre az Arab-tengeren  a libériai zászló alatt közlekedő, japán tulajdonú, izraeli üzemeltetésű Mercer Street nevű közepes méretű tartályhajó ellen, amely a tanzániai Dar es-Salaamból tartott az egyesült arab emírségekbeli el-Fudzseirába, és éppen a középkelet-ománi Dukm kikötővárostól körülbelül 280 kilométerre északkeletre tartózkodott.

 A Reuters hírügynökségnek hírszerzési jelentéseket ismerő amerikai és európai források is azt mondták, hogy a fő gyanúsított az ügyben Irán, de kormányaik továbbra is bizonyítékokat keresnek ennek alátámasztására.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.