Iohannis addig marad a helyén, amíg az utódja leteszi az esküt
Az alkotmány értelmében addig maradok a tisztségemben, amíg Románia újonnan megválasztott elnöke leteszi hivatali esküjét – jelentette be Klaus Iohannis államfő pénteken este azok után, hogy az alkotmánybíróság érvénytelenítette az államelnök-választás első fordulójának eredményét.

Az elnök közölte: az újonnan alakuló kormány feladata lesz megszabni az elnökválasztás új időpontjait.
Az alkotmány értelmében addig maradok a tisztségemben, amíg Románia újonnan megválasztott elnöke leteszi hivatali esküjét – jelentette be Klaus Iohannis államfő pénteken este azok után, hogy az alkotmánybíróság érvénytelenítette az államelnök-választás első fordulójának eredményét. Az elnök közölte: az újonnan alakuló kormány feladata lesz megszabni az elnökválasztás új időpontjait.
Az elnök közölte: az államfőválasztás első fordulója után telefonon tájékoztatták arról a titkosszolgálati illetékesek, hogy „bizonyos dolgok furcsán alakulnak”.
Ezt követően írásban kapott jelentéseket a hírszerző szolgálatoktól, és a dokumentumokban – megfogalmazása szerint – „nagyon aggasztó” adatok szerepeltek, ezért összehívta a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot (CSAT).
– sorolta Klaus Iohannis. Anélkül, hogy megnevezte volna, kire utal, az államfő hozzátette: olyan információkat kapott a titkosszolgálatoktól, hogy az ominózus jelöltet egy, „Románia érdekeitől idegen állam” is támogatásában részesítette.
– hangsúlyozta Iohannis, egyértelműen a függetlenként indult Călin Georgescura, valamint Oroszországra utalva.
Klaus Iohannis elmondása szerint az új kormány feladata lesz megszabni az elnökválasztás új időpontjait.
Közölte: miután az alkotmánybíróság hitelesíti a nemrég lezajlott parlamenti választások eredményét, összehívják az új parlamentet, majd elkezdődnek a kormányalakítási tárgyalások.
– ismertette az elnök.
És mit fogok csinálni én? – tette fel az újabb kérdést Iohannis. Ekkor az elnök felütötte Románia alkotmányát, és közölte: az alaptörvény 83. cikkelye értelmében az ország államelnöke addig marad hivatalában, amíg az újonnan megválasztott államfő le nem teszi hivatali esküjét.
– szögezte le a Cotroceni-palotában adott sajtónyilatkozatában Iohannis. Aki előrebocsátotta azt is, hogy nem kíván Románia miniszterelnöke lenni, az egyetlen célja eleget tenni megbízatásának.
Nyilatkozata végén Iohannis mindenkit biztosítani kívánt arról, hogy Románia biztonságos, stabil és erős ország, amely nem küzd nehézséggel. Az elnök külön üzent a pénzpiaci szereplőknek, a külföldi befektetőknek, leszögezve: Románia Európa-párti, az Európai Unió tagállama és a NATO szövetségese marad.
– fogalmazott Klaus Iohannis elnök.