2020. november 8., 18:45

Ilham Aliyev: csak idő kérdése Hegyi-Karabah bukása

Azerbajdzsán vasárnap átvette az irányítást a korábban örmény irányítás alatt álló Şuşa városa fölött, ami töréspont lehet a hegyi-karabahi konfliktus szempontjából. Az újabb azeri sikereket Ilham Aliyev elnök jelentette be.

Azeri-Susa
Robbanásoktól vörös az ég Şuşa felett
Fotó: AP
A november 8-i dátum országunk dicső győzelmi napjává fog válni. Visszatértünk Şuşába. Şuşa már a miénk! Karabah – Azerbajdzsán területe!"

– írta ki a Twitter közösségi oldalán az azeri államfő.

A fegyveres erőink elfoglalták Şuşa városát. Ezt a győzelmet a harctéren vívtuk ki, és nem a tárgyalóasztal mögött. A tárgyalások értelmetlennek bizonyultak"

– idézte Aliyev egy másik vasárnapi nyilatkozatát a TASZSZ hírügynökség.

Mindez lényegében azt jelenti, hogy Azerbajdzsán minden stratégiai fontosságú pozíciót elfoglalt a karabahi fronton, a harc heteken vagy akár napokon belül eldőlhet. A helyi beszámolók szerint november elejétől már örmény menekültek hosszú sora indult meg Örményország határai felé.

Şuşa városa több szempontból kulcsfontosságú: egyrészt ideológiai okok miatt. Mind Azerbajdzsán, mind Örményország a saját történelmük, a saját kultúrájuk egyik bölcsőjének, egyik központjuknak tartják a várost, amelyben korábban mindig is pezsgő zenei és kulturális élet folyt. Az örmény lakosságot az 1920-as pogrom során, majd 1988-ban űzték el a városból, míg Şuşát az 1992-ben elfoglaló karabahi örmény erők az azeri, közel tizenhétezer fős lakosságot deportálták. Jelenleg mintegy négyezer lakója van a városnak. Baku már a konfliktus elejétől presztízskérdést csinált Şuşa visszafoglalásából, ez most teljesülhetett.

Karabahi örmény menekültek sora tart az örmény határ felé.

Másrészt a város stratégiai szempontból is központi: csupán 11 kilométerre délre található Hegyi-Karabah fővárosától, Sztepanakerttől, és az 1988-ban kirobbant konfliktus során az egyik fő helyszíne volt az azeri tüzérség elhelyezésének és Sztepanakert bombázásának.

Ami ennél is fontosabb, hogy Şuşán keresztül halad a Sztepanakertet Örményországgal összekötő fő stratégiai útvonal. Ha ezt Baku ténylegesen el tudta vágni, akkor Hegyi-Karabah szeparatista erőinek a veresége már csak idő kérdése marad. Örmény katonai eszközök, önkéntes katonák és ellátás nélkül a hegyekben fekvő szakadár állam sorsa meg van pecsételve. Egyes orosz források szerint Hegyi-Karabah vezetését már evakuálták Jerevánba.

Örményország ugyanakkor vasárnapi közleményben tagadta a város elvesztését. – A harcok folytatódnak Şuşában, bízzanak a hadseregünkben – írta az örmény védelmi minisztérium képviselője, Arcrun Ovannyiszjan az intézmény Facebook-oldalán.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.