Humanitárius segítségnek álcázva küldhettek fegyvereket Ukrajnába
Egészen meghökkentő, de kevés sajtóvisszhangot kiváltó hír érkezett Olaszországból. Az egyik olasz szakszervezet, a több mint 250 ezer munkást tömörítő Unione Sindacale di Base (USB) tagjai kedden megtagadták egy gép berakodását, mert alapos gyanújuk volt arra, hogy a pisa-i reptérről humanitárius segélycsomagoknak álcázott fegyverszállítmány indult Ukrajnába.

Az USB hivatalos honlapján megjelent közleményből kiderül, a pisa-i reptér dolgozói megtagadták a repülőgépek berakodását, mondván, nem akarnak a fegyverszállításban részt venni. Az Ukrajnába tartó gépek ráadásul a város polgári légi közlekedésre fenntartott repteréről szálltak volna fel - állítja a szakszervezet. Azt nem tudni, az állítólagos lelepleződés előtt hány olyan gép indulhatott el Ukrajna felé, amely fedélzetén nem gyógyszereket és élelmiszert, hanem fegyvereket szállított.
A szakszervezet közleményében azt írja, tagjaik nagyon szívesen segítenek a humanitárius célú szállítmányok Ukrajnába juttatásában, hiszen az ukrán népet "hetek óta bombázások (...) gyötrik", de a fegyverszállításban nem akarnak közreműködni.
A munkásokat azonban "keserű és borzasztó meglepetés" meglepetés fogadta, ugyanis amikor hozzáláttak a bepakoláshoz, kiderült, nem élelmiszert és gyógyszereket pakolnak, hanem lőszert és robbanóanyagot. A szakszervezet tagjai azonnali hatállyal megtagadták a munkát.
Az USB közleményében az olasz kormányt hibáztatja mindezért. Azt írják, a fegyverek előbb Lengyelországba mennek, majd Ukrajnába, ahol az orosz hadsereg vélhetően megsemmisíti a szállítmányt. Az olasz szakszervezet tagjai azonban nem akarnak közvetve sem részt venni más nemzet munkásainak meggyilkolásában.
A szakszervezet tagjai a hét elején Pisa központjában demonstráltak az eljárás ellen, múlt szombaton pedig Firenzében került sor egy háborúellenes tömegtüntetésre.
Az USB tagjai most azt követelik, hogy az olasz kormány állítsa le a humanitárius segítségnek álcázott fegyverszállítmányokat, amíg ez nem történik meg, az USB tagjai elutasítják, hogy fegyverszállításban közreműködjenek. Szombatra a szakszervezet nagy tüntetés tervez Pisa belvárosában, amelyhez az USB más városokban dolgozó tagjai is csatlakoznak. A livorno-i kikötő munkásai szolidaritást vállaltak pisa-i kollégáikkal és jelezték, a kikötőbe érkező fegyverszállítmányokat ők sem fogják felpakolni a hajókra.
Érdekes módon a hírről egyelőre alig számoltak be nyugati mainstream lapok, egyedül az olasz sajtóban jelentek meg róla információk.
A Corriere della Sera azt írja, félreértés történhetett ugyanis a gépről senki nem állította, hogy humanitárius segítséget szállít.
A gép egy NATO által jóváhagyott szállítmányt vitt Lengyelországba. A berakodásra ráadásul, állítják, a "Galilei katonai reptéren került sor", ami elég furcsa megfogalmazás. A Galileo Galileiről elnevezett pisa-i repülőtér ugyanis a város polgári légi forgalmát bonyolítja, de az olasz légierő valóban indít innen gépeket.
Azt az olasz hadsereg is elismerte, hogy egy a polgári közlekedés számára fenntartott részén pakolták volna be a gépet.
Erre azért volt szükség, mert "kivételesen nagy aktivitással" üzemel a katonai reptér - magyarázták. Az olasz NATO-erők hivatalos közleménye szerint néhány munkás azért tagadta meg a berakodást, mert nem rendelkeztek az ahhoz szükséges iskolázással és engedélyekkel. A gépet később más alkalmazottak rendben felpakolták és elindult Lengyelország felé.