2021. szeptember 10., 16:38

Homofóbia miatt tart válságtanácskozást Spanyolország

Százak vonultak utcára, és válságstábot hívott össze a spanyol kormányfő egy hamis homofób támadás miatt. Egy férfi azt állította: csoportos támadás érte, valójában azonban szado-mazo találkozón vett részt. 

Még a kormány is összeült
Az álhír százakat vitt az utcára
Fotó: Twitter

Óriási politikai és társadalmi felzúdulást keltett egy húszéves homoszexuális fiatalember, aki szétvágott szájjal és egyéb sérülésekkel tért haza a napokban Madridban. Párjának azt mondta: nyolc kapucnis férfi támadt rá szexuális beállítottsága miatt. Védelmében az LMBTQ-csoportok képviselői azonnal utcára vonultak Madrid és Barcelona központjában, hogy tiltakozzanak az egyre szaporodó homofób támadások ellen.

A rendőrség nagy erőkkel kezdett nyomozni az ügyben, de utólag kiderült: teljesen feleslegesen. Az „áldozat” lelkiismerete nem bírta a nyomást és beismerte: valójában nem támadták meg, hanem egy szado-mazo találkozón vett részt és sérülései egy játék során keletkeztek, melyben ő akart részt venni. Azt viszont már nem szerette volna, ha mindez kitudódik, ezért hazudta homofób agressziónak a történteket, csatlakozva az elmúlt hetek sorozatos támadásaihoz. 

Az elfogadásáról ismert Spanyolországban már szinte minden héten komoly támadás ér valakit szexuális irányultsága, fogyatékossága vagy bőrszíne miatt. Júniusban Galíciában megöltek egy meleg fiút gyűlöletből, augusztusban egy 17 év alatti kiskorú ellen követtek el gyilkossági kísérletet az alicantei Petrerben, szeptember 3-án pedig az andalúziai Jaénban egy 51 éves férfit inzultáltak súlyosan szexuális beállítottsága miatt. Utcai támadások során keletkezett orrtörésekről, zúzódásokról, szóbeli bántalmazásról pedig szinte naponta kapnak bejelentést a rendőrök. 

Pedro Sánchez kormányfő úgy véli: haladéktalanul válságtanácskozásra és radikális intézkedések bevezetésére van szükség. Péntekre ezért egész napos ülést hívott össze a belügyminisztérium, valamint az LMBTQ-csoportok és fogyatékossággal élők képviselőinek részvételével. Sánchez szerint nem számít, hogy a madridi feljelentés hamis tényeken alapult, mert ez nem változtat a romló a statisztikai adatokon.

Mégis van ok
A spanyol kormány tanácskozik
Fotó:  TASR

A belügyi tárca szerint ugrásszerűen nő a gyűlölet-bűncselekmények száma: 2021 első felében 610 panasz érkezett a hatóságokhoz, mely 9,3 százalékkal több, mint 2019 első hat hónapjában. A koronavírus-járvány korlátozásai miatt a számokat nem a 2020-as, hanem az egy évvel korábbi adatokkal vetik össze. A pénteki találkozón elemzik a bűntettek elleni első cselekvési terv végrehajtásának körülményeit és tapasztalatait, majd kidolgozzák a 2022–2024-es időszakra szánt második projektet. 

Az ellenzék közben a belügyminiszter, Fernando Grande-Marlaska lemondását követeli. Szerintük a tárcavezető nyilatkozataival szándékosan táplálja a gyűlölet-bűncselekményeket, majd amikor azok bekövetkeznek, rendszerint az ellenzéki pártok szimpatizánsainak tulajdonítja azok elkövetését, így szerezve előnyt a Sánchez-kormánynak. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.